Hatszázmilliós csalás miatt vádat emeltek egy ügyvéd és társa ellen

Vádat emeltek egy ügyvéd és társa ellen, mert egy örökségből több mint 640 millió forintot elcsaltak - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint egy nő jelentős vagyonhoz jutott - amelynek jelentős része külföldi bankszámlákon volt, - és öregkorában egy budapesti szállodában töltötte napjait. Miután elhunyt, a törvényes örököse két időskorú nő lett, akik megállapodtak egy családi baráttal, egy 58 éves férfival, hogy segít nekik a külföldön található hagyaték felkutatásában.

    
A férfi elhatározta, hogy az örökség egy részét jogtalanul megszerzi, és ebben megegyezett ismerősével, egy 49 éves ügyvéddel. A férfi rávette az örökösöket, hogy bízzák meg a hagyatéki ügyintézéssel az általa ajánlott ügyvédet, és járuljanak hozzá, hogy a hagyaték az ügyvéd letéti számlájára kerüljön. A férfi és az ügyvéd változatos módszerekkel jutott hozzá 2015-2016-ban több mint 640 millió forinthoz.
    

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a vádlottak ellen kétrendbeli, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette, a jogász ellen ügyvédi visszaélés bűntette miatt is vádat emelt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com