Havazás – Útlezárások, korlátozások a télies útviszonyok miatt Borsodban

A térségre jellemző intenzív havazás miatt kamionok torlódtak fel Borsod-Abaúj-Zemplénben a 3-as számú főúton Szikszó és az arnóti körfogalom között, illetve a 37-es úton Gesztely és Szerencs között. A rendőrség a 3-as út érintett részét lezárta, a 37-esen egyelőre fél pályán halad a forgalom – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-nek.snowDobi Tamás kifejtette, a 3-as számú főúton legalább huszonöt kamion torlódott fel Szikszó és az arnóti körfogalom közötti útszakaszon a Turul szobornál. A járművek a lejegesedett és hóval eltakart úton nem tudnak tovább haladni.
A rendőrség a rendkívüli időjárási viszonyok miatt és a további balesetek megelőzése érdekében az 3-as főút 196-os és 199-es kilométere közötti útszakaszt szombat reggel 8 órától lezárta.

A szóvivő kitért arra, hogy az adott szakaszon két közlekedési baleset is történt. A rendőrség Ongaújfalu, illetve Arnót felé tereli a forgalmat. Dobi Tamás arról is beszámolt, hogy elakadt kamionok terhelik a forgalmat a 37-es főúton Gesztely és Szerencs között. Egy sávon folyamatos a forgalom, de az időjárási viszonyok és az elakadt járművek megnehezítik a közlekedést. A rendőrség a kamionforgalmat az egyik közeli áruház parkolójába tereli.

A hatóság kéri az úton lévőket, illetve útnak indulókat, hogy vegyék figyelembe az aktuális időjárási viszonyokat és fokozott figyelemmel vegyenek részt a forgalomban. A helyi meteorológiai szolgálat az MTI kérdésére azt közölte, hogy 34 milliméternyi eső esett pénteken, szombaton pedig reggelig kilenc milliméternyit mértek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ideiglenesen zárva

Ideiglenesen zárva

Három hónapig nem nyithat ki egy mezőberényi diszkó, mert a gyanú szerint egy férfi kábítószert árult.

Két nap alatt hármat

Két nap alatt hármat

Körözött személyeket fogtak el a budapesti rendőrök.

Csomagautomatába rendelte a kábítószert

Csomagautomatába rendelte a kábítószert

A Veszprém vármegyei rendőrök újabb drogfogása.

Rálőtt egy férfi Nagytevel polgármesterére, a sérültet mentőhelikopter vitte kórházba

Rálőtt egy férfi Nagytevel polgármesterére, a sérültet mentőhelikopter vitte kórházba

Fegyverrel lőtt egy férfi a Veszprém vármegyei Nagytevel polgármesterére kedden délelőtt, a településvezetőt mentőhelikopter vitte a Győri kórházba - tájékoztatta a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Álrendőr fogadásból

Álrendőr fogadásból

Ahogy az a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság minap kiadott közleményében olvasható: egy fiatal – magát rendőrnek kiadva – rezzenéstelen arccal igazoltatott embereket Debrecenben, majd a helyi busz- és villamosjáratokon ellenőrzött jegyeket, bérleteket.

Svájcban fogták el egy tizenkét éve, Debrecenben történt gyilkosság gyanúsítottját

Svájcban fogták el egy tizenkét éve, Debrecenben történt gyilkosság gyanúsítottját

Svájcban fogták el egy tizenkét évvel ezelőtt, Debrecenben történt gyilkosság gyanúsítottját - közölte a Rendészeti Államtitkárság kedden a Facebook-oldalán.

Elfogták a pártaktivistákat szidalmazó férfit

Elfogták a pártaktivistákat szidalmazó férfit

A budapesti nyomozók a közösségi médiában megjelent bejegyzés alapján azonosították a feltételezett elkövetőt.

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

http://ujhazak.com