Havonta egy betörés

A zalaegerszegi rendőrök egy 48 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki még a szomszédos megyében is követett el bűncselekményeket.Tavaly november 19-én érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Zalaegerszegen egy raktárba betörtek. Kivágták az ablakrácsot és motorkerékpárt, autóalkatrészeket, gumiabroncsokat és felniket loptak el.

A nyomozók a széles körű adatgyűjtés és tanúkutatás során eljutottak egy 48 éves zalaegerszegi férfihoz. Az egyenruhások kiderítették, hogy további négy helyre is betört. Volt, ahol az ajtót feszítette be, másik helyszínen pedig az ablakot betörve jutott be. Magával vitt láncfűrészt, akkumulátort, motoros ágvágót, de még egy Veszprém vármegyei vadászházból szarvastrófeákat is; összesen közel négymillió forint értékben. A lopott holmikat továbbértékesítette.

A nyomozók a férfinél tartott kutatás során feszítővasakat, üvegtörő eszközöket és további bizonyítékokat foglaltak le. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai a férfit ötrendbeli lopás bűntett miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették.
 

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

http://ujhazak.com