Hazahozták a Dominikán elfogott magyar nőt, aki Európa egyik legkeresettebb bűnözője volt

Hazahozták a Dominikai Köztársaságban elfogott magyar nőt, akit Magyarországon pénzmosás, csalás és költségvetési csalás miatt több mint 15 év szabadságvesztésre ítéltek, de 2012 tavaszán nyomtalanul eltűnt; a 43 éves debreceni nő "Európa egyik legkeresettebb bűnözője volt" - írta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden a police.hu oldalon.A közlemény szerint a nőt - aki a 2000-es években különböző csalások révén több százmillió forintra tett szert - március 26-án fogták el és múlt pénteken hozták haza.
    

A különböző ügyeiben az ítéleteket a távollétében hozták meg vele szemben - tették hozzá. Mostanra kiderült az is, hogy elhagyva Magyarországot új életet kezdett Dominikán, ahol párra talált, és gyermeket szült. Arra egyáltalán nem számított, hogy több mint tíz év elmúltával a rendőrök még mindig keresik, és a nyomára bukkannak, így "villámcsapásként" érte, mikor Punte Cana városában, a tengerparton elfogták - írták.
   

A műveletet a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda célkörözési osztálya indította el, miután a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK) Interpol Iroda segítségével felvette a kapcsolatot a német Szövetségi Bűnügyi Hivatallal, valamint az Amerikai Egyesült Államok Marshal szolgálatával, amelyek közvetítő szerepet játszottak a magyar és a dominikai hatóságok között.
   

A nőt letartóztatták, majd Spanyolországba vitték, onnan pedig múlt pénteken Magyarországra hozták; a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben megkezdte jogerős börtönbüntetésének letöltését - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com