Hazahozták Olaszországból a zuglói emberrablás egyik gyanúsítottját

A rendőrség hat embert gyanúsít azzal, hogy tavaly nyáron Zuglóban elraboltak és összevertek egy vállalkozót, akinek szabadon bocsátásáért húszmillió forintot követeltek. Négy férfit már korábban őrizetbe vettek, a két utolsó gyanúsított egyikét március 19-én fogták el, a másikat Olaszországból hozták most haza - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.Az ügyről azt írták, zuglói lakásánál vertek össze egy férfit 2020.

július 6-án délelőtt, majd autóba tuszkolták, és egy XVII. kerületi műhelybe vitték, ahol eltörték lábát és több más csontját. Az emberrablók húszmillió forintot követeltek, de az életveszélyes bántalmazás és fenyegetések ellenére sem kaptak pénzt, így másnap elengedték áldozatukat.

    
A sérült először azt állította a rendőröknek, hogy motorbalesetet szenvedett, de beszerzett bizonyítékok nem ezt támasztották alá, és végül elmondta, hogy elrabolták. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberrablás és életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetése miatt folytatott nyomozást. A bűncselekménnyel gyanúsítható 46 éves B. Györgyöt, 33 éves Sz. Zsoltot, 25 éves M. Tamást július 9-én fogták el. A 43 éves M. Brendon ellen elfogatóparancsot adtak ki, de a férfi nem várta meg, hogy a rendőrök kopogtassanak nála, július 14-én inkább feladta magát.
    

A nyomozás adatai szerint a bűncselekményben még ketten vettek részt, ellenük is körözést adott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A 47 éves V. Ákost 2021. március 19-én a IX. kerületben fogták el. A 40 éves B. Zoltánt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével, európai elfogatóparancs alapján az olasz hatóságok fogták el.
    

A férfit április 14-én éjszaka hozták Budapestre, a nyomozók a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren várták, majd őt is őrizetbe vették - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com