Hazai Vásár néven termelői piacokat indít a Mi Hazánk

Hazai Vásár néven indít termelői piacokat októbertől a Mi Hazánk; a sorozat egyes állomásai minden hónapban más vármegyében kínálják helyi termelők, kézművesek, népi iparművészek portékáját.Szabadi István, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, a Keresd a csodaszarvast! mottóval útjára induló vásársorozat célja, hogy az ország minden szegletébe elvigye a magyar termékeket, eközben találkozási lehetőséget biztosítva.

A klasszikus piacok hangulatát segítik visszaidézni a Hazai Vásárok keretében megrendezendő kulturális és családi programok is - ismertette. Szabadi István közölte, a magyar emberek évente mintegy 5000 milliárd forintot költenek élelmiszerre, ennek 90 százalékát multiknál, amelyek "kiszivattyúzzák" ezt a pénzt. Mindez ahhoz vezet, hogy a vidék elszegényedik, nem tud munkahelyet kínálni, és folyamatos lesz az elvándorlás - figyelmeztetett.

Szabadi István felhívta a figyelmet az egészséges élelmiszerek fontosságára is, szavai szerint ugyanis a magyarok a multiknál drágán vesznek nem egészséges élelmiszereket. A Hazai Vásár sorozat első állomása Csongrád városában lesz október 13-án, a Szentháromság téren, a következő vásárt pedig a Fejér megyei Móron rendezik meg november 24-én.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

http://ujhazak.com