Hazakísérő telefon segít azoknak, akik félnek éjszaka egyedül hazamenni

A Hazakísérő Telefon egy ingyenes szolgáltatás, amely azoknak segít, akik félnek egyedül hazamenni éjszaka.

A beszélgetés segít, hogy megnyugodhassanak, amellett az útvonalat is követi, hogy ha baj van, jelezhessen rendőrségnek.

Sokan nem szeretnek éjszaka egyedül hazamenni, a kihalt sötét utcákon lévő veszélyek miatt. Nekik nyújt nagy segítséget a Hazakísérő Telefon, amely Stockholm és Berlin után hazánkban is elindult – számolt be róla a hvg. hu.



A kezdeményezés mögött Molnár-Csiki Maren áll, aki tavaly novemberben indította el a szolgáltatást. A lényege, hogy péntek és szombat éjjel 11-től hajnali 4-ig bármikor fel lehet hívni. Bármiről beszélgethetünk vele és ha szükséges, akkor térképen követi az útvonalunkat, hogy baj esetén tudjon szólni a rendőrségnek.



„Engem borzasztóan megráznak az erőszakos, szexuális bűncselekmények, még úgy is, hogy sem a családom tagjaival, sem velem nem történt hasonló. Rettenetes következményei vannak nem csak az áldozat, hanem a családja, a környezete életére is, és évekbe is telhet, mire úgy érzik, hogy el tudnak indulni a gyógyulás útján” – mondta el a kezdeményezéssel kapcsolatos motivációról. Maren azt szeretné, ha a fiatal vagy idősebb nők és férfiak életéből ez az élmény kimaradna.



Maren a hvg. hu-nak azt mondta, hogy kezdetben az emberek még bizalmatlanok voltak. Azt kérdezték tőle, hogy ha veszélyben vannak, akkor miért adnák ki a tartózkodási helyüket egy idegennek. Maren válaszul nyilvánossá tette az útlevelét és az erkölcsi bizonyítványát.

Az utóbbi hetekben a Hazakísérő Telefont egyre többen használják. Volt, hogy éjjelente többször is felhívták Marent, aki döbbenten vette észre, hogy többen hívják férfiak, mint nők.

Eddig még nem kérték, hogy térképen kövesse őket, aminek az a módja, hogy a telefonáló bemondja az utca nevét, ahová befordul. Baj esetén azonban az is elég, ha gyorsan megmondja, éppen hol van. Maren szerint aki eddig felhívta, szerencsére inkább beszélgetni akart, mert az biztonságot jelentett.



Molnár-Csiki Maren most azt tervezi, hogy a szolgáltatást az egész országra kiterjeszti. Ehhez önkénteseket keres és egy alapítványt hoz létre.

A normál díjas telefonszám helyett pedig egy ingyenes zöldszámot fog indítani. Ez azonban sokban kerül, annak ellenére, hogy a segítő szolgáltatásban nincs üzlet. Ezért az egész neki inkább olyan, mint egy szerelemprojekt, amelynek célja, hogy megvédje az éjszaka egyedül haza indulókat.



Molnár-Csiki Maren pénteken és szombaton éjjel 11 órától hajnal 4 óráig fogadja a hívásokat a +36 30 899 3465 és a +36 30 664 7981 telefonszámon.

Forrás: nlcafe.hu, hvg.hu

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com