Hazánkból is kivonul az Aviva biztosító

Három országból, köztük Magyarországról is kivonul az Aviva biztosító, akik így a MetLife Inc. vállalatcsoportnak adják át érdekeltségüket.

A biztosító nem indokolta döntését, ugyanakkor már 2010-ben felmerültek különféle szóbeszédek azzal kapcsolatban, hogy a cég megváltoztatja jövőbeli stratégiáját.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az év novemberében meg is hozta döntését, a jövőben inkább azokra az erős piaci pozíciókkal rendelkező leányvállalatokra kíván fókuszálni, amelyek a következő országokban találhatók: Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország, Írország, Olaszország, Lengyelország, Törökország és Oroszország. A kivonulás várhatóan még az év első felében lezajlik.

Az értékesítésre kerülő három, tehát magyar, cseh és román leányvállalatok nettő összértéke tavaly június végén 57 millió euró volt, így körülbelül ekkora összeg ellenében tudja megkaparintani a vállalatokat az Amerikai Egyesült Államok első számú biztosítójaként számon tartott MetLife Inc. A cég rendkívül erős pénzügyi- és tőkeháttérrel bír, piaci értéke közel 30 millió dollárra tehető, és világszerte 90 millió ügyfelet szolgálnak ki, mintegy 60 ezer munkatárs segítségével. A MetLife Inc. az utóbbi években rendkívül erős jelenlétet épített ki Közép-Európában, közleményei szerint pedig a jövőben is erős növekedési potenciált látnak a territóriumban, éppen ezért tartják jó döntésnek a magyar, a cseh és a román piacon történő debütálást, amit az Aviva biztosító segítségével hoznak tető alá.

A cseh, a román, a lengyel, a magyar, az orosz, a bolgár, a szerb, az ukrán és a szlovák, valamint a balti államok piacain egyébiránt 2010-ben 1,4 milliárd dolláros díjbevételt ért el a MetLife Inc, méghozzá alig több, mint 2000 munkatárs segítségével. Az Aviva biztosító az esettel kapcsolatban minden ügyfelét értesíteni fogja.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com