Házi őrizetben egy visszaélésekkel gyanúsított budapesti ügyvéd

Házi őrizetbe helyezett egy "ismert budapesti ügyvédet" a Budai Központi Kerületi Bíróság; az eljárás félmilliárdos visszaélések gyanújával folyik, amelyekért a törvény szerint akár 15 év is kiszabható - tudatta a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.A Központi Nyomozó Főügyészség sikkasztás, 27 rendbeli csalás és haszonszerzés érdekében elkövetett ügyvédi visszaélés miatt folytat eljárást. Az adatok szerint a gyanúsított 2015 júliusa és 2017 áprilisa között 27 alkalommal különböző összegeket kért kölcsön, de a tartozásait nem fizette vissza, és erre nem is volt reális lehetősége. Egyszer ügyvédként vett át tízmillió forintot megőrzésre, azonban erről letéti szerződést nem készített és a pénzzel határidőben nem tudott elszámolni. A gyanú szerint az ügyvéd 25 sértettől több mint 500 millió forintot szerzett, és csak néhány tízmillió forintot fizetett vissza.

    
Az ügyészség indítványozta a gyanúsított házi őrizetének elrendelését és nyomkövető alkalmazását szökés és bűnismétlés veszélye miatt. A védő elsődlegesen lakhelyelhagyási tilalom elrendelését, másodlagosan a nyomkövető eszköz használatának mellőzését és napi 1 óra "kimenőt" kért a gyanúsított orvosi kezeléseire és tárgyalásaira hivatkozva.
   

A bíróság megállapította, hogy a gyanúsításban szereplő bűncselekményekért halmazatban akár 15 év is kiszabható. A gyanúsítottnak többszázmilliós tartozása van. A Budapest Környéki Törvényszéken folyik ellene büntetőeljárás, amelynek hatálya alatt újabb bűncselekményeket követett el, ezért megalapozottan feltehető, hogy kényszerintézkedés hiányában újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. Továbbá az elkövetés körülményei a gyanúsított jogkövető magatartását "erősen kétségessé teszik".
    

A bíróság "az ügyészi indítványhoz +felülről+ kötve van, azaz az indítványozottnál szigorúbb kényszerintézkedést nem rendelhet el, az enyhébb kényszerintézkedés pedig még ennyire sem lenne alkalmas a célok elérésére" - áll a törvényszék közleményében. A Budai Központi Kerületi Bíróság az ügyészi indítványnak helyt adva csütörtökön harminc napra elrendelte az "ismert budapesti ügyvéd" házi őrizetét és nyomkövetővel történő ellenőrzését. A kerületi bíróság döntése jogerős.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com