Héder Barna az M4 Sport új sportigazgatója

Héder Barna az M4 Sport új sportigazgatója - adta hírül csütörtöki közleményében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).

A közlemény emlékeztet rá, hogy a közmédia az M4 Sportnál - az idei évben megnövekvő feladatok miatt - január 5-től sportigazgatói pozíciót hozott létre.

mtva

"Az elmúlt időszak tapasztalatai azt bizonyították, hogy a hatékony és eredményes munkavégzés érdekében a tartalmi és menedzseri feladatokat ugyanannak a személynek célszerű ellátnia. Ezért az MTVA vezetése a sportigazgatói, valamint a sportfőszerkesztői feladatokat összevonja, és annak ellátásával Héder Barnát bízta meg 2016. február 1-vel" - írta az MTVA.

A dokumentum szerint Héder a sportújságírás minden területén szerzett tapasztalatot, valamint menedzserként is több területen bizonyított már. Pályafutását a Magyar Televízióban kezdte, később a magyar nyelvű Eurosport alapítója, majd az RTL Klub sportfőszerkesztője volt.

"Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy húsz év után újra a közmédiában dolgozhatom, ráadásul egy ilyen különleges időszakban térhetek vissza. Az M4 Sport az indulása óta elért sikereivel bizonyította, hogy nagy igény van egy hazai közszolgálati sportcsatornára" - nyilatkozta az új sportigazgató.

MTI

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com