Hegyvidéki Önkormányzat: a Normafán is elvárt a maszkviselés és a távolságtartás

A látogatók magas száma miatt a Hegyvidéki Önkormányzat arra hívja fel a Normafán kirándulni vágyókat, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett maszkviselési és a távolságtartási szabályokat ott is tartsák be.Az elmúlt hetekben is nagyon sokan látogatták a Normafát kikapcsolódás céljából, és természetes, hogy az egyedül sétálók nem viselnek maszkot az erdőben. Csoportosulás esetén azonban a maguk és a többiek egészségének megóvása érdekében a Normafán is elvárt a maszkviselés és a távolságtartás - olvasható a XII. kerületi önkormányzat által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

    
Mint írták, továbbra is folyamatos a rendészeti, rendőri jelenlét a Normafán, ahol csak korlátozott számú parkolóhely áll rendelkezésre. A parkolóhelyek betelte után a Hegyvidéki Rendészet munkatársai visszafordítják a gépkocsikat, a szabálytalanul, tiltott helyen, zöldfelületeken, a környezetet károsító módon parkolókat pedig megbüntetik.
    

A kerületi önkormányzat a járványhelyzetre tekintettel javasolja a kirándulni vágyóknak, hogy a Normafa mellett más kirándulóhelyeket is keressenek fel, például a budai hegyek kevésbé látogatott területeit. Az egyéni sportolást választók a Normafa mellett a Gesztenyés kert és a Városmajor futópályáit is igénybe vehetik - írták.
    

A közleményben emlékeztettek, a járványhelyzetre tekintettel, a hatályos kormányrendelet értelmében közterületen, nyilvános helyen mindenki köteles 1,5 méter távolságot tartani más emberektől. A jogszabály szerint hatéves kor felett az utcán és a közterületen az orrot és a szájat folyamatosan elfedő maszkot kell viselni, ez alól csak az egyéni szabadidős sporttevékenység kivétel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogtak egy embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Elfogtak egy embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Ismeretlen eszközzel belőttek a solymári kék óvoda épületébe kedden kora délután, a feltételezett elkövetőt a rendőrség elfogta - közölte a Solymári Polgármesteri Hivatal szerdán a Facebook-oldalán.

„Ez a telefon az enyém”

„Ez a telefon az enyém”

Egy fiatal lányt raboltak ki Kiskunhalason: egy idegen férfi erőszakkal vette el a készülékét, miközben azt ismételgette, hogy „ez a telefon az enyém”.

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Az 56 éves férfit az zavarta, hogy a szomszédjában hangosan játszanak a gyerekek Debrecenben.

Rendőrnapról éles bevetésre

Rendőrnapról éles bevetésre

Közel egyórás tárgyalás eredményeként sikerült elfogni az élettársát fogva tartó férfit 2026. április 25-én, a Budapest XI. kerületi lakásában.

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com