Helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék a katolikus egyház tagjait zaklató férfi ügyében született elsőfokú ítéletet

A Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett végzésével helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, amelyben kétrendbeli zaklatás vétsége miatt megrovásban részesítette azt a férfit, akit azzal vádolt az ügyészség, hogy - az őt korábban ért szexuális abúzus miatti bocsánatkérés érdekében - több esetben zaklatta a katolikus egyház plébánosait - közölte a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.Mint írták, a másodfokú bíróság által pontosított ítéleti tényállás szerint a terhelt több esetben - egy alkalommal 22 óra körül - felkereste a katolikus egyház egyik plébánosát annak lakásánál, arra kérve őt, álljon ki mellette a gyermekkorában - egy azóta már "laicizált" (kilépett) pap által - a sérelmére elkövetett szexuális zaklatás miatt, valamint segítse őt abban, hogy a bíboros kérjen tőle bocsánatot.
    

A férfi 2019 májusában és júniusában több alkalommal megjelent a plébános által tartott misén, két esetben vallási vezetőket bíráló szórólapokat helyezett el egy bazilika épületében, a 2019. márciusa és júniusa közötti időszakban napi rendszerességgel kísérelte meg telefonon is elérni a plébánost és az érseki általános helynököt hivatali, illetve magántelefonján - részletezték a közleményben.
    

Kitértek arra is, hogy miután a férfi ezen megkeresései sikertelenek voltak, a püspököt segítő papot annak mobiltelefonján is felhívta, részére - egy hónap alatt - hat sms-t, valamint egy elektronikus levelet küldött. Ezekben határidő megjelölésével közölte, ha nem kérnek tőle bocsánatot, illetve nem vizsgálják ki a korábbi ügyben lefolytatott eljárást, a mise közben feláll és kérdőre vonja őket.
    

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2022. május 5-én kihirdetett ítéletével kétrendbeli zaklatás vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat, ezért őt egységes intézkedésként megrovásban részesítette - idézte fel a törvényszék sajtóosztálya. Hozzáfűzték: a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék az elsőfokú ítéletet helybenhagyta azzal, hogy "a megrovás egységes intézkedésként történő megnevezését mellőzte".
    

A Fővárosi Törvényszék tanácselnöke szóbeli indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság döntőrészt helyesen értékelte a bizonyítékokat, azonban a tényállás az egyik sértett esetében a kapcsolatfelvételek számát illetően pontosításra szorult. Kiemelte azt is, hogy a jelen büntetőeljárásban nem volt vizsgálható a vádlott részvételével lefolytatott egyházi eljárás, valamint, hogy a sérelmére követtek-e el szexuális bűncselekményt - ismertették.
    

Az egyházi személyek mindennapi szokásos életvitele, háborítatlansága is büntetőjogi védelmet élvez - írták. A törvényszék "az elsőfokú bírósággal szemben súlyosító körülményként értékelte azt, hogy a vádlott garázda jellegű magatartást tanúsított akkor, amikor megrugdalta a plébánia ajtaját. Az elsőfokú bíróság a legenyhébb joghátrányt, megrovást alkalmazta, melynek további enyhítése ezért fel sem merülhet" - zárul a közlemény.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com