Helyettes államtitkár: a fogyatékkal élők az épekkel egyenrangú állampolgárok

A fogyatékkal élő emberek az épekkel egyenrangú állampolgárok, és a fogyatékkal élők segítése, elfogadása, foglalkoztatása magától értetődő kell legyen - erről az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára beszélt a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) által alapított Befogadó Magyar Település díjak átadásán a Parlamentben.Simon Attila István azt mondta, a díjazott települések ebben a befogadásban mutatnak példát, és bízik abban, hogy egyszer nem lesz szükség semmilyen elismerésre, mert az összes település ezzel a szellemiséggel segít majd a rászorulókon. A helyettes államtitkár szerint ennél kevesebbet nem tűzhetünk ki magunk elé, de a cél eléréséig rengeteg munkát kell elvégezni. Ugyanakkor - mint fogalmazott - nem lehetünk igazságtalanok sem, hiszen a fogyatékosügy kezelésében nagy előrelépések történtek a néhány évtizeddel ezelőtti állapotokhoz képest.

    
Hozzátette: a munkában nem lehet megállni, tovább kell dolgozni az állami, a civil, az egyházi és szakmai szervezeteknek. Úgy vélte, az igazi akadálymentesítést a szívünkben és a fejünkben kell elkezdeni, és akkor a fizikai akadályok szinte maguktól eltűnnek. A 2011-ben alapított, kétévente átadott elismerést azok a települések kapják, amelyek elkötelezettek az esélyegyenlőséget kiemelten kezelő településpolitika, valamint a fogyatékos személyek helyi szervezeteivel való szoros együttműködés kialakítása mellett.
    

A befogadó település díjra tavaly tizenöt pályázat érkezett, végül három önkormányzat - a III. kerület, a XIII. kerület és Gyula városa - vezetője és képviselője vehette át a díjat. Az eseményen a díjazott kerületek, illetve települések képviselői - Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, Karácsonyi Magdolna, a XIII. kerület aljegyzője és Görgényi Ernő, Gyula polgármestere - beszámoltak azokról az intézkedésekről, fejlesztésekről, akadálymentesítésekről, amelyekkel segítették, könnyebbé tették a fogyatékkal élő emberek életét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com