Helyettes államtitkár: Budapest nem a nagykörútnál ér véget

Tudomásul kell venni, hogy a főváros nem ér véget a Nagykörútnál, a külső és a belső kerületekben élőknek ugyanaz az infrastruktúra jár - jelentette ki a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Schneller Domonkos arra reagált, hogy hétfőn a Magyar Hírlap azt írta, többévnyi előkészítés és több száz millió forintnyi ráfordítás után Karácsony Gergely főpolgármester döntése nyomán nem valósulhat meg a nyolcvan százalékban európai uniós forrásból finanszírozható dél-pesti kerékpárút, amely Csepeltől a XVII. kerületig épült volna.

    
A helyettes államtitkár azt mondta, őket nem tájékoztatta a Főváros vezetése a döntésről, amely előtt a kerületi vezetők is értetlenül állnak.     Hozzátette, furcsállja, hogy míg a "kerékpáros-ellenesnek" kikiáltott Tarlós István előző főpolgármester elindította a bicikliút-fejlesztési programot, addig a "kerékpárosbarátnak" tartott jelenlegi városvezető nemhogy gyorsítaná ezt, hanem leállítja.
    

Hasonlóan furcsa, hogy a nemrégiben megválasztott szentendrei polgármester egyik első intézkedése volt, hogy leállította a kerékpároshíd építését, amely nagyon fontos szakasza lett volna a hálózatnak - közölte.  "Tehát én úgy érzem, hogy az elmúlt fél évben inkább visszalépés történt, miközben a kerékpárút-hálózat fejlesztésére nagyon nagy szükség van" - mondta Schneller Domonkos, hangsúlyozva, hogy Budapest ezen a téren le van maradva akár még a legközelebbi szomszédos országokhoz képest is.
   

A helyettes államtitkár hozzátette: tárgyalásokat kezdeményez az érintett kerületek polgármestereivel a dél-pesti kerékpárút beruházás megmentése érdekében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com