Helyettes államtitkár: nagy érdeklődés övezte a magyar ifjúságpolitikát az ENSZ-ülésen

Nagy érdeklődés övezte a magyar ifjúságpolitika gyakorlati intézkedéseit az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának (ECOSOC) múlt szerdai, New York-i ülésén - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.Illés Boglárka hangsúlyozta: számtalan bevált magyar gyakorlatot osztottak meg, nemcsak a munkanélküliség csökkentésével, hanem az oktatással és a tehetséggondozással kapcsolatban is.

   
Elmondta, az ifjúsági munkanélküliség Magyarországon 11 százalék, ez jóval a 15 százalék feletti európai uniós átlag alatt van. A csökkenés többek között az ifjúsági garanciaprogrammal és a munkahelyvédelmi akcióval magyarázható, az intézkedések több mint százezer fiatalnak segítettek abban, hogy találjanak Magyarországon munkát.
   

Illés Boglárka hozzátette: a résztvevők érdeklődősét felkeltette a nemzeti tehetségprogram is, amely közvetlenül a fiatalokat, közvetetten pedig az iskolákat, intézményeket és a civil szervezeteket segíti annak érdekében, hogy a kormány megtalálja és támogassa a tehetségeket. Illés Boglárka a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, a nyolcadik alkalommal megrendezett gyűlés különlegessége, hogy nemcsak döntéshozók és döntéselőkészítők, hanem fiatalok is nagy számban részt vettek rajta.


A kétnapos fórumnak több mint 800 résztvevője volt, és harminc ország miniszteri szinten is képviseltette magát, így lehetőség nyílt a világ országai ifjúságpolitikájának megismerésére. Az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa a világszervezet hat fő tanácsának egyike. A tanács fő funkciója, hogy azonosítsa az aktuális globális kihívásokat, erősítse az innovációt és elősegítse a fenntartható fejlődés elérését gazdasági, szociális és környezeti pillérek mentén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com