Helyt adott a bíróság a fővárosi önkormányzat azonnali jogvédelem iránti kérelmének

A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma helyt adott a Budapest Főváros Önkormányzata felperes által előterjesztett azonnali jogvédelem iránti kérelemnek – közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya kedden az MTI-vel.Azt írták: a bíróság döntésében a peres eljárás befejezéséig megtiltotta az alperes Magyar Államkincstár számára, hogy szolidaritási hozzájárulás címén a felperessel szemben 2025. május, június, július és augusztus hónapokra beszedési megbízást nyújtson be.

A bíróság egyúttal elrendelte, hogy az alperes fizessen meg a felperesnek 10 171 449 024 forintot és annak május 29-től a teljesítés napjáig számított kamatát. A bíróság megállapította, hogy a helyi önkormányzatok között is speciális helyzetben lévő, közfeladatainak teljesítése körében több millió lakos ellátásáért felelő felperes a beszedési megbízás teljesülése esetén – likviditásának ellehetetlenülése okán – feladatainak ellátására képtelenné válik.

Erre tekintettel a bíróság az arányosság elve alapján, a felek oldalán fennálló, közérdeknek minősülő jogos érdekeket mérlegelve arra a megállapításra jutott, hogy az azonnali jogvédelem elmaradása – azáltal, hogy a speciális helyzetben lévő felperes közfeladatellátási kötelezettségének teljesítése a szolidaritási hozzájárulás támogatáson felüli összegének megfizetése folytán veszélybe kerülne – súlyosabb hátrányt okozna, mint amilyennel az azonnali jogvédelemnek a biztosítása jár.

Az indokolásában a bíróság kiemelte, hogy azonnali jogvédelem akkor adható, ha van egy később már nem reparálható helyzet, amely a felperes számára helyrehozhatatlan terhet jelent, és amelyet közvetlenül a vitatott cselekmény okoz.

Jelen esetben a szolidaritási hozzájárulás összege közvetlenül okozza a felperes gazdasági helyzetében bekövetkező helyrehozhatatlan terhet, amit kérelmében a felperes számítási adatokkal teljes mértékben alátámasztott – áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com