Hende: a "Soros-hálózat" veszélyt jelent a magyar igazságszolgáltatásra (2. rész)

A "Soros-hálózat" veszélyt jelent a magyar igazságszolgáltatásra - hangoztatta szombaton sajtótájékoztatóján Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke, a Fidesz frakcióvezető helyettese Szombathelyen.Közölte: a Fidesz az Országos Bírósági Hivatalhoz (OBH) fordult a "Soros-hálózat" befolyása miatt, az OBH válasza pedig megerősítette, hogy a "Soros-hálózat" veszélyt jelent a magyar igazságszolgáltatásra.

    
Kiderült, hogy egyes NGO-k, köztük a Soros György által "pénzelt" Helsinki Bizottság az Országos Bírósági Hivatallal való előzetes egyeztetés nélkül végezte bírák migrációs tárgyú képzését, mindezzel pedig kész helyzet elé állította magát az OBH-t is - mondta Hende Csaba. Elmondta: a bírósági hivatal közlése szerint többször érték a bírákat befolyásolási szándékú támadások egyes civil szervezetek, külföldi hatalmak és brüsszeli politikusok részéről, amikor azok folyamatban lévő ügyekben próbáltak meg nyomást gyakorolni a magyar igazságszolgáltatásra.
   

Példaként idézte fel a Ahmed H. ügyét, akinek felmentéséért szavai szerint a "Soros-szervezetek" és brüsszeli szövetségeseik nyomást igyekeztek gyakorolni a magyar bíróságra azzal, hogy a felmentésért kampányt indítottak. Hozzáfűzte: az Országos Bírósági Hivatal szerint az is előfordult az utóbbi időben, hogy bírákat, bírósági vezetőket magántelefonszámukon zaklattak, és próbálták őket nyilatkozatokra rábírni.
   

Hende Csaba hangsúlyozta: ezek a szervezetek még az igazságszolgáltatás befolyásán keresztül is azon dolgoznak, hogy még több illegális migránst juttassanak be Európába. "Ez aggasztó és elfogadhatatlan, mert mindez fenyegeti az igazságszolgáltatás, a bíróságok és a bírák függetlenségét és a nemzetbiztonságot" - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com