Herczegh Anita: ne feledkezzünk el a koronavírus árváiról

Sem a háború árnyékában, sem egy évtized múlva ne feledkezzünk el a koronavírus-járvány árváiról, hiszen ezek a gyermekek, ezek a fiatalok akkor is rászorulnak majd a támogatásunkra - hangsúlyozta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége a Regőczi Alapítvány javára tartott szerdai jótékonysági koncerten.A Pesti Vigadóban rendezett esten Boros Misi zongoraművész lépett fel. Herczegh Anita, az alapítvány kuratóriumának elnöke emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány következtében sok fiatal félig vagy teljesen árva lett.
    

Köszönetet mondott Boros Misinek a koncertért, hozzátéve: a fiatal zongoraművész koránál sokkal érettebb személyiség, aki értőn és érzékenyen figyeli a körülötte levő világot. Átérzi a koronavírus árváinak helyzetét, hiszen a korosztályáról van szó. Herczegh Anita az árvák között példaként említette azt a fiatalembert, aki tavaly az érettségi előtt veszítette el a járvány miatt édesanyját és teljesen árván maradt. Beszélt arról a testvérpárról, ahol a kicsit több mint 18 éves báty lett 15 éves testvére gyámja.
    

Hozzátette: nem elfogadható, ha egy gyerek amiatt nem tudja kibontakoztatni tehetségét vagy amiatt kell feladnia az álmait, mert anyagi nehézségek miatt ezt nem tudja megvalósítani. A Regőczi Alapítványt a koncerten résztvevő Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita hozta létre azzal a céllal, hogy hosszú távú és személyre szabott gondoskodást biztosítson annak a több mint ezer gyermeknek, aki a koronavírus-járvány miatt elveszítette egyik vagy mindkét szülőjét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com