Hét 111 éves hölgy él hazánkban

Hét 111 éves nyugdíjas él Magyarországon, valamennyien nők.


Hazánkban mintegy 870 százéves vagy afölötti kort megért polgár él.

111 évesA hét hölgy a legidősebb magyar, közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) szerdán az MTI megkeresésére.

Sajnos ez azt jelenti, hogy már egyetlen olyan magyar állampolgár sem él az ország határán belül, aki a XIX. században született.

A hivatal adatai szerint az első három legidősebb - 1902-ben született - asszony közül az egyik a Pest megyei Törökbálinton, az őt követő a főváros XIII. kerületében, míg a harmadik a Somogy megyei Tabon lakik.

Személyi adataikról, lakcímükről a hivatal személyiségi jogaik miatt nem adhat tájékoztatást.
A KEKKH közölte azt is, nem csak az 1902-ben született legidősebb magyar állampolgárok nők, hanem az őket követő három - 1903-ban született - nyugdíjas is asszony. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon a tíz legidősebb ember nő.
A hivatal egy másik összesítése szerint a tíz legidősebb magyar állampolgár közül heten Budapesten élnek.

forrás: MTI

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com