Hét hónap börtönre ítéltek egy férfit fogolyszökés miatt

Hét hónap letöltendő börtönre ítéltek fogolyszökés miatt egy három hete a belvárosban elfogott férfit - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken közleményben az MTI-vel. A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben jogerős szabadságvesztését töltő 38 éves férfi nem tért vissza a 2017. január 10-től 13-ig engedélyezett eltávozásáról, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki ellene. Mikor a rendőrség március 22-én elfogta a szökésben lévő elítéltet egy Budapest, V. kerület, Deák Ferenc utcai ingatlanban, a férfi a második emeleti párkányon állva azzal fenyegetődzött, hogy az utcára veti magát.


Az eljárás adatai szerint az elítélt azért nem tért vissza az eltávozásról, mert nem akarta magát alávetni a büntetés végrehajtásának. A férfit az ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította, ennek során pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság a váddal egyezően megállapította bűnösségét, és fogolyszökés vétsége miatt 7 hónap végrehajtandó börtönre ítélte. A bíróság kimondta azt is, hogy a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.


A kerületi bíróság elsőfokú ítélete nem jogerős - közölte a Fővárosi Főügyészség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com