Hetek óta hajléktalanként él a férfi, aki tavaly 48 milliót nyert a lottón

Varga Zsolt 2017-ben még a világ egyik legboldogabb embere volt, mára pedig hajléktalanná vált.

A férfi döbbenetes történetét a sonline portálnak mesélte el. Egy évvel ezelőtt a Skandináv lottón 47 millió 862 ezer forintot nyert és úgy érezte végre egyenesbe jön az élete.

Zsolt a lottónyeremény előtt közmunkás és raktáros volt Taszáron, otthon felesége és három kisgyereke várták. A pénz megnyerése után azonban hirtelen nagyon sok barátja lett és a faluban is elterjedt, hogy milyen szerencsés emberré vált.

A férfi a nyereményből vett egy házat a faluban, azt teljesen felújította berendezte és a gyerekeinek is tett félre egy-egy nagyobb összeget.

A pénzzel azonban a bajok is megjelentek és a család széthullott.


 

"Sajnos aztán a sok pénz megrészegítette a feleségemet is, lelépett egy másik férfival, miközben szórta a pénzt két kézzel. Aztán nagyon gyorsan elromlott minden. Elváltunk, ami pénz maradt még, az is elfogyott mind. A házon, amit vettem, a mai napig pereskedünk, oda beköltözni nem tudok. Mivel azonban pénzem sincs, így az albérletemből is el kellett jönnöm. A gyerekeket elvette a gyámügy, most nevelőszülőknél vannak. A barátok is elkoptak, persze a pénzemmel együtt" – mondta szomorúan a lapnak a férfi.

A férfi már hetek óta az utcán alszik, vagy a bolt mellett, vagy pedig a parkban egy padon. Az embereket nem akarja zavarni és így békén hagyják.
Pár hete kapott egy lehetőséget, hogy kimenjen dolgozni Németországba, de sajnos egy szerencsétlen baleset érte. Miközben ismerősének segített az erdőben, gödörbe lépett és eltört a sarokcsontja, így most gipszben van és nem tud járni.



"Ha leveszik a gipszet, újra megpróbálok külföldön munkát vállalni. Régebben nagyon ügyesen raktam a térkövet, noha kegyetlen anyag, teljesen leszedi a bőrt az ember kezéről. De kell a pénz. A gyerekeknek megmentettem azért öt-öt millió forintot, amit zároltattam egy nevükre szóló számlán. Azt tizennyolc éves korukban megkapják, talán egy szerencsésebb életet indíthatnak majd belőle. Én hozzáférnék ahhoz a pénzhez, de inkább nem eszem és a szabad ég alatt alszom, minthogy egy forintot is elvegyek belőle. Aztán remélem az egykori barátaim is rám találnak – vagy én rájuk – és megadják azt, amivel tartoznak. Mert ez így tisztességes" – mesélte az egykori lottónyertes.

A sok baj ellenére Zsolt elhatározta, hogy nem adja fel és újra építi az életét, reméli hamarosan munkát is talál majd.

Forrás: 24.hu, sonline.hu

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com