Hetek óta tanárok és szülők takarítanak egy pesti iskolában

Egy budapesti iskolában már hetek óta a tanároknak és a szülőknek kell takarítaniuk a termeket és a mellékhelyiségeket.

Mindezt azután vezették be, hogy folyamatosan csökkent a takarítónők száma és nemrég az utolsó is felmondott. Azóta a IX.

kerületi Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnáziumban tanárok és a szülők végzik a takarítást a munkaidejükön túl.
– számolt be róla az Index.



A többszintes intézményt az utolsóként felmondott takarítónő már nem bírta el egyedül, ezért ő is elment az intézményből.

Ezután az iskola igazgatója egy értekezleten közölte a tanárokkal, hogy nekik kell takarítaniuk. A tanároknak a felső emeleten a felső tagozatosoknál, az alsó szinten pedig a szülőknek kell elvégezniük a munkát. Majd nemrég egy értekezleten arról beszélt, hogy a Kliktől függetlenül megegyezett a takarítókkal, de ez csak egyszeri alkalomra vonatkozik. Az intézményben azonban a jövő hét péntekig még tanítás van.



A legutóbbi értekezleten viszont azt közölte, hogy sikerült megegyeznie egy takarítócéggel, de az csak január 8-tól kezd majd.

A Klik közleményben reagált, melyben azt írták: „Az intézményt fenntartó Belső – Pesti Tankerületi Központ a biztonságos működés érdekében takarító céget bízott meg a feladat ellátására, amely már a téli szünetben elkezdi a munkát, de addig is megoldott a takarítás az iskolában.”

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com