Hétfőn indul "Az én '56-om" műsor a közmédiában

Hétfőn kezdődik "Az én '56-om" műsor az M1-en, a Dunán és Duna World-ön - mondta Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) nemzetiségi, külhoni és kiemelt projektek főszerkesztője.

A főszerkesztő az M1 aktuális csatornán vasárnap elmondta: a műsor háromperces részei mellett, amelyek naponta lesznek láthatók, később tízperces változatot is bemutatnak, és a Kossuth Rádióban is hallhatók majd interjúk.

mtva

A műsor hátteréről szólva közölte: az MTVA felhívására eddig 600-an jelentkeztek, közülük válogatták ki az adásba kerülő történeteket a szerkesztők.

Az 1956-os forradalom és szabadságharcról szóló történetek mellett személyes tárgyak és fényképek is érkeztek a csatornához, amelyeket be is mutatnak - tette hozzá.

Siklósi Beatrix ismertetése szerint a fentieken kívül december végéig láthatják a nézők az 56 másodperces bejátszásokat, amelyeket az MTI-nek a forradalom idején "titkosított" híreiből állítottak össze.

Az 1956-os forradalom 60. évfordulóján az MTVA "Az én '56-om" címmel felhívást intézett a világ magyarságához, amelynek keretében kérték azok jelentkezését, akiknek bármilyen személyes története, fotója, tárgya van, amely az 1956-os forradalomhoz kapcsolódik. A közmédia ezeken a személyes történeteken keresztül is szeretné bemutatni a szabadságharc ezernyi, életeket és sorsokat befolyásoló eseményét.

"Az én 56-om" sorozat egész évben fut majd a közszolgálati csatornákon. Az MTVA archiválja a felvett interjúkat, amelyeket kutathatóvá tesz, ezzel segítve az 1956-os forradalom és szabadságharc vizsgálatának közszolgálati feladatát.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com