Hétfőn rendkívüli ülést tart a Ház

Rendkívüli ülést tart hétfőn az Országgyűlés az ellenzéki pártok kezdeményezésére, a katatörvény miatt.A Momentum MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleménye szerint az ülésre augusztus 8-án egy órakor kerül sor. Arról tájékoztattak: az ellenzéki pártokkal közösen azt kezdeményezték, hogy az Országgyűlés még hatályba lépése előtt törölje el a katatörvényt és a kormány segítse meg a megélhetési válság miatt bajba jutott embereket úgy, hogy a kormánypártok elfogadják az ellenzékiek módosító javaslatait.
    

Közlésük szerint azonban egyértelművé vált, hogy "a Fidesznek semennyire sem számít a magyar emberek, családok sorsa, hiszen Kocsis Máté - Fidesz-frakcióvezető - előre jelezte, hogy pártja nem fog részt venni a rendkívüli ülésen". Az ülés előzetes napirendjén - a napirend előtti felszólalásokat követően - interpellációk, azonnali kérdések és kérdések is szerepelnek, valamint határozatképesség esetén több ellenzéki előterjesztést is megtárgyalnának.
    

A többi között a rezsiemelés megszüntetéséről, a lakóépületek szigeteléséről, az élelmiszerválság leküzdéséről, a klímabérlet bevezetéséről, valamint az egyes termékek áfamenetességéről szóló javaslatokat terjesztett a Ház elé az MSZP, a DK, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com