Hétmilliárd forintból fejlesztheti úthálózatát Békéscsaba

Hétmilliárd forintot meghaladó összegből fejlesztheti úthálózatát Békéscsaba a Modern városok program (MVP) részeként; az erről szóló kormányhatározat szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben. Herczeg Tamás fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a békési megyeszékhely történetének legnagyobb útépítési programja valósulhat meg.A politikus az MTI-nek elmondta, Békéscsabán jelenleg 119 utcában nincs szilárd útburkolat, jellemzően a város külső, az utóbbi években, évtizedekben benépesült részein.

Ebből 84 utcára már van engedélyezett kiviteli terv; hat utcára pedig elkészítik az engedélyes tervdokumentációt.

    
A forrásból mintegy 22 kilométernyi útszakaszt lehet leaszfaltozni, a munkálatok jövőre kezdődhetnek - közölte. Az összeg egy része útfelújításra fordítható, ami döntően a belvárosban zajlik majd, ám azok a szakaszok nincsenek még kijelölve. Herczeg Tamás emlékeztetett, az MVP keretei között 2016-ban Orbán Viktor miniszterelnök és Szarvas Péter polgármester által aláírt együttműködési megállapodás számos fejlesztési elképzelést tartalmazott, de annak a dokumentumnak nem volt része a megyeszékhely aszfaltozott úthálózatának bővítése. Ezért a kormányfővel és Gyopáros Alpárral, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztossal kezdeményezett tárgyalást, hogy az MVP bővíthető legyen egy úthálózat-fejlesztési tervvel.
    

A programra még az idén félmilliárd forintot, jövőre 3,5 milliárdot; 2022-ben 3 milliárdot biztosítanak - olvasható a Magyar Közlönyben. A békési megyeszékhely egy másik kormányhatározat szerint 2,3 milliárd forintot fordíthat járdafelújításra is. Az összegből mintegy 180 utcában - amiből 22-ben már rendelkezésre állnak a kiviteli tervek - mintegy 83 kilométernyi járdafelújítást és építést lehet megvalósítani.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com