Hétmilliót kapott távozásakor a titoktartásra kötelezett zuglói jegyző

A korábbi zuglói jegyző mintegy hétmillió forintot kapott távozásakor, valamint titoktartási nyilatkozatot kellett tennie volt munkaadója felé - tudta meg a Magyar Nemzet az elérhető önkormányzati jegyzőkönyvekből.A lap szerdai számában azt írták, Makranczi László akkor volt hivatalban, amikor megkötötték a milliárdos veszteséget okozó kerületi parkolási szerződést. Karácsony Gergely (Együtt-PM) polgármester "bizalomvesztésre" hivatkozva távolította el tavaly a jegyzőt, akivel titoktartási nyilatkozatot íratott alá - emelte ki a Magyar Nemzet a Hétmilliós zuglói hallgatás? című cikkében.

    
Az újság felidézte, hogy Zsigmond Barna Pál, a Fidesz budapesti szóvivője keddi sajtótájékoztatóján felszólította Karácsony Gergelyt: ne "sumákoljon" a kerületi parkolási botrányban, fedje fel a parkolási szerződést előkészítő jegyző eltávolításának körülményeit. A nagyobbik kormánypárt tudni akarja, hogy a hivatalnok elmozdításához köze van-e a polgármester asszisztálásával megkötött botrányos parkolási szerződésnek, és valóban kapott-e "lelépési pénzt" a köztisztviselő.
    

Karácsony Gergely úgy reagált: Zuglóban a parkolással kapcsolatos minden adat és szerződés nyilvános. Az MTI-nek adott nyilatkozatában Zugló polgármestere úgy fogalmazott: aki "sumákol" parkolásügyben, az Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester, ugyanis "az előbbi nem hagyta az egységes fővárosi parkolási rendszer bevezetését, az utóbbi pedig eleget tett ennek az elvárásnak".
    

Tavaly júniusban Karácsony Gergely "bizalomvesztéssel" indokolta a rendkívüli állománygyűlésen, hogy felmondott a nem egészen két éve hivatalban lévő jegyzőnek, Makranczi Lászlónak - olvasható a Magyar Nemzetben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com