Hétszázmilliós áfacsalás miatt emeltek vádat Zalában nyolc ember ellen

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Zala Vármegyei Főügyészség nyolc ember ellen, aki számítástechnikai eszközök értékesítésére hozott létre országos fiktív céghálózatot.Jánky Judit, a zalai vádhatóság szóvivője az MTI-nek pénteken elmondta: a nyolc vádlott 2018-tól 2020 októberéig az Európai Unió tagállamaiból beszerzett számítástechnikai eszközök értékesítéséhez kapcsolódó fiktív számlázási lánc működtetésével próbálta adófizetési kötelezettségét elkerülni.
    

Az elsőrendű vádlott a sógora bevonásával hozott létre és működtetett olyan számlázási láncolatot, amelyben a részt vevő gazdasági társaságok között a termékek ténylegesen nem cseréltek gazdát. A rendszer létrehozásának, a valótlan számlák kiállításának célja kizárólag az általános forgalmi adó (áfa) jogosulatlan levonási lehetőségének megteremtése és az adófizetési kötelesség elkerülése, minimalizálása volt.
    

A számlázási láncolatban közreműködő hat gazdasági társaság ügyvezetője csak névleges szerepet töltött be a vállalkozás irányításában, az elsőrendű vádlott cégétől csak papíron megvásárolt termékek "áfás" számláit állították ki, de a vádbeli időszakban áfabevallási kötelezettségüknek nem tettek eleget. Szerepük kizárólag az volt, hogy az EU területéről nettó áron beszerzett árut Magyarországon bruttó áron értékesítsék tovább, szintén a bűnszervezetet irányító vádlott érdekkörébe tartozó négy vállalkozásnak.
    

Valójában meg sem történt az áruk továbbértékesítése, a hasznot húzó társaságok az általuk eladott termékek utáni adóbevallási és befizetési kötelezettségüknek csak részben tettek eleget. Az adókijátszásra létrehozott szervezet tevékenységében az elsőrendű vádlott mellett könyvelő és több cégvezető vett részt, akik csaknem 732 millió forint áfát nem fizettek be, az összeg a nyomozás során sem térült meg.
    

A vádlottakkal szemben a Zala Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com