Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki Somogyban és Baranyában pénteken

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki Baranya és Somogy vármegyék területén pénteken - figyelmeztet a HungaroMet Zrt.Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Baranya és Somogy vármegyében pénteken hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is. Emiatt a két érintett vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki, az ország többi részére zivatar veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki, ott elsősorban a villámlás jelent veszélyforrást, emellett eseteként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.
    

Az előrejelzés szerint péntekre virradóra délnyugat felől egy csapadékzóna érkezik, amelynek előterében, illetve a csapadékzónába ágyazva zivatarokra kell számítani, környezetükben - kiemelten a Dunától keletre - viharos, óránkénti 60-80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív, 15-25 milliméter közötti csapadékhullás is előfordulhat.
    

Átmeneti szünetet követően pénteken a késő délutáni óráktól egy hidegfronthoz kapcsolódóan újabb hullámban érkezhetnek zivatarok, köztük heves zivatarok is, utóbbiakhoz viharos, óránkénti 70-90 kilométeres széllökés, jégeső és felhőszakadás is társulhat. Zivatarokra, intenzívebb zivatarokra - fokozatosan északkelet felé haladva - a késő esti órákban is számítani kell.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com