Hidegbetörésre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) közlése szerint szombaton "hidegbetörés" várható, ennek nyomán több megyében sok esőre, a magasabban fekvő helyeken havas esőre, hóra és lehűlésre is számítani kell.weatherAz OMSZ a honlapján azt írta: az országtól délre kialakult mediterrán ciklon hátoldalán hideg levegő áramlik a Kárpát-medencébe, a hőmérséklet napközben már nem is emelkedik, sőt elsősorban az Alföldön a reggeli értékekhez képest vissza is esik. Ezzel együtt erős csapadékképződésre lehet számítani. A nap második felében a magasabban fekvő helyeken már havas eső, havazás is lehet - írták.

Az MTI-hez szombaton eljuttatott veszélyjelzés szerint a várható jelentős mennyiségű eső miatt kilenc megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna megyében a nap folyamán akár 30 milliméternél is több eső eshet.
Estétől a Bakonyban, a Mecsekben, valamint a Budai-hegyek és az Északi-középhegység magasabb részein havas esőre, hóra vált a gyengülő csapadék.

A magasabb régiókban vasárnap reggelig meg is maradhat a hó. Az előrejelzés szerint a hőmérséklet szombaton kora délután 5-8, késő este 2-6 Celsius-fok között alakul. Vasárnap is lehet még néhol havas eső, de akkor már egyre kevesebb helyen várható csapadék. A minimumok 0 és plusz 5, a nappali maximumok 4-7 fok között alakulnak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Legyen meghitt az ünnepi Budapest!

Legyen meghitt az ünnepi Budapest!

Az ünnepek nyugalma, a budapestiek és az idelátogató külföldiek biztonsága érdekében az óévbúcsúztatáskor is szankcióra számíthat, aki tűzijátékot használ Belváros-Lipótváros egyes területein.

Nagyot ment a kamu

Nagyot ment a kamu

Elköltött a közös kasszából 60 ezret, majd élettársa haragjától tartva zsebre bírságoló álrendőrökre fogta a hiányt egy budapesti férfi.

Rejtélyes üzenet vezetett a tolvajhoz

Rejtélyes üzenet vezetett a tolvajhoz

Nem mindennapi módon bukott le egy betörő Kaposváron.

Becserkészték az átejtve átejtő pénzmosókat

Becserkészték az átejtve átejtő pénzmosókat

Elképesztő Fejér megyei kiberbűncselekmény-sorozatról adott tájékoztatást Káka-Sándor Nikolett százados. E. Mihályné (55) és T. Jenőné (71) egy háztartásban élve váltak ugyanazon elkövető két álprofilja révén érzelmi befolyásolás áldozatává, és 62 millió forintot átmosó eszközévé.

Roma Police Café Szolnokon

Roma Police Café Szolnokon

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport által szervezett rendezvény célja, hogy valós párbeszéd alakuljon ki a helyi rendőrök, és a roma közösségek között.

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Kovács Szabolcs törzszászlós, járőrparancsnok a lézervágásban találja meg a napi munka utáni kikapcsolódást.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Elégedett ügyfél helyett üres bankszámla

Elégedett ügyfél helyett üres bankszámla

Tanulság: egy kérdőív kitöltéséhez sosem szükséges a banki adataink megadása.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

http://ujhazak.com