Hidvéghi: a Fidesz kezdeményezi, hogy a most felálló EP vonja vissza a migránsvízum tervét

A Fidesz kezdeményezi, hogy a most felálló, új Európai Parlament (EP) vonja vissza a migránsvízum tervét - közölte Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.A politikus indoklásul azt mondta: a Fidesz-KDNP megválasztott EP-képviselői arra kaptak felhatalmazást a magyaroktól, hogy mindent tegyenek meg Brüsszelben a bevándorlás megállításáért, az európai nemzetek jogainak védelméért és a keresztény kultúra megóvásáért.

    
Szavai szerint a migránsvízummal gyakorlatilag meg akarják nyitni Európa kapuit potenciálisan több millió bevándorló előtt. Az EU területén kívül - főkonzulátusokon, nagykövetségeken - gyorsított és könnyített eljárásban adnának beutazási vízumot a bevándorlóknak, ráadásul ennek során mellőznék a biztonsági ellenőrzést, és a menedékkérelmi eljárást sem folytatnák le a vízum megadása előtt - fejtette ki.
    

A tapasztalatok azt bizonyítják - folytatta Hidvéghi Balázs -, hogy ha egy bevándorló már bejutott az EU-ba, akkor szinte lehetetlen visszaküldeni az otthonába, még akkor sem, ha kiderül róla, hogy nem jogosult menedékkérelemre. Ezt elfogadhatatlannak nevezte, hangsúlyozva azt is, hogy mindez nyilvánvaló veszélyt jelent az európai emberekre. Ezért kezdeményezik, hogy az EP vonja vissza és változtassa meg azt a korábbi döntését, amellyel a migránsvízumok bevezetését javasolta.
    

Azt, hogy "mennyire komoly a bevándorláspárti erők szándéka", mutatja, hogy noha a migránsvízumról szóló határozat először elbukott az EP-ben, eljárásjogi kifogásokra hivatkozva "visszaerőltették" a napirendre, és második nekifutásra végül elfogadta az Európai Parlament 2018 decemberében - mondta Hidvéghi Balázs.
    

A politikus hozzátette: "a magyar baloldali ellenzéki képviselők a Gyurcsány-párt vezetésével" - Niedermüller Péter, Molnár Csaba, Szanyi Tibor és Jávor Benedek - mind megszavazták a javaslatot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com