Hidvéghi Balázs: Brüsszelben félnek a szuverenista, a nemzetállamok jogait védő, a hagyományos értékek mellett kiálló erőktől

Harmincöt évvel a rendszerváltozás után oda jutottunk, hogy újra a legalapvetőbb jogainkért kell küzdeni - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerdán az M1 Ma reggel című műsorában.A politikus elképesztő fejleménynek nevezte, hogy a belga rendőrség kedden bezáratta a nemzetközi konzervativizmus konferenciát Brüsszelben. Mint mondta, a demokrácia egyik legalapvetőbb elve az, hogy mindenki szabadon elmondhassa a véleményét, a véleményszabadságot, a szólásszabadságot pedig lábbal tiporták most Brüsszelben.
    

"Ez pontosan megmutatja, milyen állapotba jutott mára az Európai Unió fővárosa, és megmutatja, miért mondjuk mi azt, hogy változásra van szükség Brüsszelben, el kell söpörni ezt a diktatórikus hajlamú, szélsőbaloldalivá váló elitet, a jelenlegi vezetést, és olyan embereket kell odaküldeni, akik kiállnak például a szólásszabadság mellett" - fogalmazott.
    

A képviselő elmondta, tapasztalatai szerint Brüsszelben félnek azoktól az erőktől, amelyek szuverenista alapon állnak, a nemzetállamok jogait védik, a hagyományos értékek mellett állnak ki, és ez "odáig jutott már, hogy el akarnak hallgattatni, ezért zsarolják, ezért támadják Magyarországot mindenféle módon". Hidvéghi Balázs annak a véleményének is hangot adott, hogy az EU-ban és a világban háborús pszichózis uralkodott el. Mint mondta, amikor a francia elnök katonák küldéséről beszél Ukrajnába, és a NATO a katonai segítségnyújtásról szövöget terveket, az már a potenciális világháború előszobája.
    

Hangoztatta, nagy szükség van rá, hogy "megőrizzük a józanságunkat, a békepárti, konzekvens álláspontunkat". Hozzátette, a közel-keleti feszültség az energiaárakat, a stabilitást, a kereskedelmi megállapodásokat is veszélyezteti, és azonnali, közvetlen hatással van az unió békéjére, stabilitására, gazdasági helyzetére.
    

Az interjúban a képviselő életképtelen javaslatnak nevezte az áterőltetett migrációs paktumot, mert szerinte az konzerválja a problémákat, és semmit nem old meg. Hidvéghi Balázs, aki egyben Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének kampányfőnöke is, közölte, hogy csütörtökön 17 órakor lesz a kampánynyitó, hivatalosan elindul a kampány.
    

A főváros helyzetéről úgy vélekedett, ma Gyurcsány Ferencnek van főpolgármestere, a budapesti embereknek nincs. Mi ezen a helyzeten akarunk változtatni, és úgy érzékeljük, komoly és reális esély van arra, hogy a Fidesz-KDNP jelöltje el tudja nyerni a budapestiek többségének bizalmát - tette hozzá. Közölte: új korszakot nyitnának a fővárosban, amely az együttműködésekről, a fejlesztésekről, a közlekedés rendbetételéről, a köztisztaságról szól.
    

Olyan vezetésre van szükség, amely együttműködik a budapestiek érdekében, nem pedig a Gyurcsány-klánt szolgálja ki - mondta Hidvéghi Balázs. Közölte, azért került a főváros csődközeli helyzetbe, "mert gyakorlatilag a pénzek máshova folynak el, úgy tűnik például, hogy a Lánchíd felújítása kapcsán is egy rendkívül komoly visszaélési, korrupciós ügy körvonalai mutatkoznak meg". Erre még várják a válaszokat, például arra, hová került másfélmilliárd forint a felújítás közben - nyilatkozta a képviselő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com