Hidvéghi: elképesztő mélypont az EP történetében a magyar törvényről szóló vita

Elképesztő mélypont az EP történetében a Magyarországról és a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében hozott magyar törvényről szóló csütörtöki vita - mondta Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Hozzátette: ilyen még nem volt, egy "politikai megrendelésre készülő támadássorozatot" úgy vittek végig, hogy lehetőséget sem biztosítottak a magyar félnek a megszólalásra. Nem volt igazi vita, 20-25 ember volt az ülésteremben, hiszen a parlament két hónapja szinte nem működik - közölte. A képviselők 95 százaléka nincs Brüsszelben és nem tud részt venni a vitában - fűzte hozzá.

    
Hangsúlyozta: ami most igazán fontos, az a járvány elleni védekezés, ezzel kellene foglalkozni, nem "egy szélsőbal által erőltetett" támadással Magyarország ellen. A csütörtöki vita szégyenfolt az Európai Parlament történelmében - fogalmazott. Hidvéghi Balázs kitért arra is, hogy Vera Jourova, az Európai Bizottság cseh alelnöke már többször elmondta, hogy a magyar koronavírus-törvény nem ütközik az európai joggal. A csütörtöki vitán az alelnök pár rendkívül agresszív, üvöltöző liberális, baloldali képviselő társaságában ült, és "kicsit próbált alkalmazkodni a hangulathoz", kínosan magyarázkodott, de a véleménye valójában nem változott - tette hozzá.
    

A Magyarország elleni támadás a migrációra vezethető vissza, annak a magyar elutasítására és általában arra a kereszténydemokrata konzervatív politikára, amely fontosnak gondolja azt, hogy megőrizze a nemzeti kereteket és identitást, és amely alapkérdésekben a magyaroknak akarja megtartani a jogot a döntésekre - hangsúlyozta Hidvéghi Balázs.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com