HM: a korábbiakhoz képest kevesebb pénzből rendezték meg az idei repülőnapot

A korábbi repülőnapokhoz mérten lényegesen alacsonyabb költségből valósult meg az idei Kecskeméti Repülőnap és Haditechnikai bemutató, miközben az eddigieknél is látványosabb programok várták az érdeklődőket - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI megkeresésére.

Magyar_Honvédség_LogoMint kifejtették: az augusztusi rendezvény megszervezésére mintegy 430 millió, áfával együtt csaknem 545 millió forint állt rendelkezésre. Ehhez képest a nettó költségek 229,7 millió forintot tettek ki. A repülőnapot elsősorban szponzorok - köztük például a Mol és az OTP - bevonásával finanszírozta a honvédelmi tárca.

Mindezt úgy, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter kezdeményezésére a HM kormányhivatalonként száz jegyet osztott szét a szociálisan leginkább rászoruló, illetve a jó tanulmányi eredményt elérő és a repülés vagy a haderő iránt érdeklődést mutató tanulók és közvetlen családtagjaik részére.

A rendezvényre elővételben belépőjegyet váltók részére utazási kedvezményt biztosított a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Közlekedés Tudományi Intézet és a Budapesti Közlekedési Központ. Az OTP Bankkal, az MKB-val, illetve a K&H Bankkal kötött megállapodás értelmében SZÉP-kártyával is lehetett belépőt venni. E bővítés eredményeként 3,177 millió forint értékben SZÉP-kártyával fizettek a jegyért.

Kitértek arra is, hogy megnövelték a parkolók számát: négy főbb parkolóhelyen mintegy 11 ezer gépjármű elhelyezésre nyílt lehetőség. A parkolókat katonák alakították ki, ami 42,5 százalékos megtakarítást jelentett a 2010-es költségekhez képest.

Újdonságként a rendezvényt tíz helyszínen országos roadshow-val népszerűsítették. A kecskeméti légishow-n összesen 142 repülőgép és helikopter vett részt. A látogatók megismerkedhettek a Magyar Honvédség életével, a 75 éves légierő történetével, valamint különböző katonai eszközökkel a kézi lőfegyverektől a T72-es harckocsiig.

MTI

Hozzászólások

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

http://ujhazak.com