HM: a legmodernebb technológiával vannak ellátva az új helikopterek

A H145M típusú helikopter a kor legmodernebb technológiájával van felszerelve és például a legjobb rádiós berendezést, és a legerősebb hajtóművet kapta - mondta Koller József dandártábornok, a szolnoki helikopterbázis parancsnoka péntek reggel az M1 aktuális csatornán.A dandártábornok elmondta, a kollégái és ő maga is kipróbálták az új helikoptereket, és végül ezek a tapasztalatok is sokat nyomtak a latba a gépek kiválasztásánál. A H145M hatezer méteren is képes repülni, ami ritkaságnak számít a helikopterek között, a sebessége 270 kilométer per óra, és 1600 kilogrammnyi terhet tud felemelni. A civil társaiknál jóval ellenállóbb katonai gépeket természetesen fegyverzettel lehet ellátni - fűzte hozzá.      

     
A dandártábornok kitért arra is, a szakemberek nagy elégedettséggel fogadták a helikoptereket. "Megmondom őszintén, a helikopterbázison az elmúlt napokban még több mosolygós arcot láttam, mint eddig, hiszen mindenki tudja, hogy ezzel a helikopterrel még jobban ki tudjuk teljesíteni azokat a képességeket, amelyekre szüksége van az egész országnak" - fogalmazott a parancsnok.
    

Kérdésre elmondta azt is, bízik benne, hogy 2019 második felében már a szolnoki bázis betonját "koptathatják". Szénási Jenő ezredes, a HM Légierő Hadfelszerelési Rendszerek Fejlesztési Osztályának vezetője elmondta, hosszú és aprólékos folyamat előzte meg a helikopterek kiválasztását; még 2010 elején született döntés, hogy új katonai helikopterekre van szükség. Végül 2018-ra valósulhatott meg - a Zrínyi haderőfejlesztési programnak köszönhetően - a beszerzés.
    

A szerződés része a kiképzés is, a légierő 50 pilótáját készítik majd fel az új helikopterek kezelésére. Lépcsőzetes kifizetéssel, összesen mintegy 100 milliárd forintot fordítanak az új honvédségi helikopterek beszerzésére - mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatornán hétfő este. A honvédség 20 helikoptert vásárol az Airbusztól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com