HM: harmadik alkalommal őrzik magyar Gripenek a balti légteret

Augusztustól ismét, immár harmadik alkalommal a Magyar Honvédség Gripenjei őrzik majd a balti légteret - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.Közleményük szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a litvániai Siauliai légibázison tartott ünnepségen azt hangsúlyozta: a baltikumi légtérrendészeti feladatban való aktív részvétel hatalmas felelősség és megtiszteltetés is egyben, ami egyértelműen bizonyítja a Magyar Honvédség állományának magas szintű felkészültségét.
    

"Vezető nemzetként egy olyan feladat jelképes kulcsait vesszük most át, amely kiemelt szerepet tölt be mind a balti államok polgárainak életében, biztonságában, mind a NATO történetében. Az orosz-ukrán háború miatt ráadásul a balti légtér Európa egyik legérzékenyebb légterévé vált, ahol most NATO alárendeltségében, a magyar zászló alatt, a Magyar Honvédség egyenruhájában Magyarországot, a magyar nemzetet képviselik katonáink" - idézte a közlemény a miniszter szavait.
    

Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy fogalmazott: "mi, politikusok is érezzük a feladat súlyát, a küldetés még nagyobb felelősségét: éppen ezért nagy tisztelettel köszönöm meg Észtország, Lettország és Litvánia polgárainak bizalmát, hogy egy ilyen érzékeny pillanatban honi légterük őrzését ránk, magyarokra bízzák". Hangsúlyozta továbbá, hogy a magyar kormány az Európát sújtó háború idején is elkötelezetten gondoskodik fegyveres erejének fejlesztéséről, hogy önmaga védelmén túl, a NATO tagjaként a szövetség alapokmányában rögzített kollektív védelemhez hozzájárulhasson.


A haderőfejlesztési program révén Magyarország már jövőre eléri a korábban 2024-re tervezett és a NATO által is elvárt honvédelmi kiadási szintet, s ez - mint kiemelte - a következő években is fenntartható. "A háború sok mindent átértékelt, emiatt a haderőfejlesztési programot is fel kell gyorsítani" - szögezte le a közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
    

A NATO tagállamok 2004 óta működő, közös állandó misszió kettős célja, hogy egyrészt növelje a térség országai - Észtország, Lettország és Litvánia - állampolgárainak biztonságérzetét, másrészt, hogy fejlessze a szövetséges és partner erők együttműködési képességeit. A Magyar Honvédség 4 Gripen harci repülőgépe egy mintegy 50 magyar katonából álló kontingenssel, vezető nemzetként augusztus elsejétől november 30-ig Németország és Olaszország légierejével közösen teljesít szolgálatot a Litvániában található bázison - olvasható a HM közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com