HM: három nagyszabású hadgyakorlat lesz szeptemberben Magyarországon

A Magyar Honvédség szeptemberben három nagyszabású gyakorlatot hajt végre Magyarország területén, a hazai és nemzetközi gyakorlatok előkészületi, valamint végrehajtási fázisaiban jelentős csapatmozgásokra lehet számítani az ország közútjain - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.Magyar_Honvédség_LogoKifejtették, az ország útjain a Határozott Fellépés 2015 gyakorlat személyi állományát és a technikai eszközeiket szállító honvédségi konvojok közlekednek, emellett a Brave Warrior 2015, több ország részvételével zajló gyakorlat miatt haditechnikai eszközöket csoportosítanak át, emiatt főként az amerikai szárazföldi haderőhöz tartozó harci járművek mozgása várható, a menetoszlopokat technikai és egészségügyi biztosítást végző járművek is kísérik.

Közölték azt is: a Többnemzeti Összhaderőnemi Személyi Mentés Egységesítési Képzés 2015 gyakorlat keretében pedig a Bakonyban lehet számítani elsősorban repülő eszközök, illetve más katonai járművek megjelenésére.
A Magyar Honvédség az utakon közlekedők és a lakosság türelmét kéri az érintett területeken - írta a Honvédelmi Minisztérium.

A HM szerdán közölte: a Magyar Honvédség megkezdte a felkészülést és kitelepülést a Határozott Fellépés 2015 gyakorlatra, ami a technikai eszközök nagyobb számú megjelenését jelenti az ország közútjain. Fokozott katonai jelenlét tapasztalható többek között Hódmezővásárhelyen, Baján és a két város melletti településeken. A gyakorlattal a Magyar Honvédség a bevándorlási törvényjavaslat esetleges életbe lépésére készül.

A Brave Warrior 2015 elnevezésű nagyszabású, magyar vezetésű, több ország részvételével zajló hadgyakorlat szeptember 14. és október 21. között zajlik Magyarországon a www.honvedelem.hu korábbi írása szerint. A több országban zajló NATO-gyakorlatsorozat részeként - összességében, de nem egy időben - hét nemzet több mint 1800 katonája gyakorlatozik Magyarországon.

A szlovák, az ukrán, a szlovén, a román és a horvát résztvevők mellett legnagyobb létszámban az Európában állomásozó amerikai haderő alegységeitől érkeznek katonák, több mint ötszázan. A Többnemzeti Összhaderőnemi Személyi Mentés Egységesítési Kiképzésre (Combined Joint Personnel Recovery Standardisation Course - CJPRSC 2015) szeptember közepén tizenkét országból négyszáz fős katonai személyzet érkezik.

Augusztusi lapinformáció szerint a gyakorlat keretében egy E3A AWACS felderítőgépet telepít Magyarországra a NATO, valamint a gyakorlatra a pápai bázisrepülőtérre telepítenek még huszonkét légi járművet különböző NATO-tagállamokból. Ezek között amerikai katonai gépek is lesznek, várhatóan katonai mentőhelikoptereket (MEDEVAC) is alkalmaznak majd a felkészítés során.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com