HM: katonai járművekre kell számítani csütörtökön Budapest belvárosában egy bemutató miatt

A Magyar Honvédség haditechnikai eszközeire lehet számítani Budapesten a Bálna Honvédelmi Központ környékén csütörtökön a délutáni órákban. A haditechnikai eszközöket egy hamarosan induló katonai sport-reality műsor bemutatójához szállítják a Bálnába - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint rövid időre katonai járművek megjelenésére, nagyobb hanghatásra és ideiglenes, legfeljebb 30 percig tartó korlátozásra kell számítani a HM rendezvényéhez kapcsolódóan a Bálna Honvédelmi Központ környékén csütörtökön 15.20 és 16 óra között, valamint az esemény délelőtti próbáján is.

A katonai menetoszlop a pesti rakparton, a Szabadság híd északi oldalától a Bálnáig közlekedik katonai rendész felvezetéssel, így a minisztérium kéri, hogy ezt az útszakaszt fokozott figyelemmel közelítsék meg.

A haditechnikai eszközök - köztük Gidrán páncélozott járművek - csütörtök reggel 9.30-kor indulnak a Mária Terézia laktanyából a Bálna Honvédelmi Központhoz. A járművek az esti órákban hagyják el a belvárost, majd Budapestet is - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com