HM: magasabb ösztöndíjat és ingyenes étkezést kapnak a honvéd kadétok

A kormány magasabb ösztöndíjat és ingyenes étkezést biztosít a honvédelmi iskolákban, azaz a honvédelemi tárca irányítása alá tartozó köznevelési és szakképző intézményekben tanulóknak. Az erről szóló kormányrendelet a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden az MTI-vel.Azt írták, a kadétok a kilencedik évfolyam második felétől - tanulmányi átlaguktól függően - havi 16-67 ezer forint közötti ösztöndíjban részesülnek majd. Az ösztöndíjak február 1-ig visszamenőlegesen módosulnak, a különbözetet egy összegben, a módosítás kihirdetését követő 60. napig térítik meg a tanulóknak - tették hozzá.
    

Közölték azt is, hogy a  honvédelemért felelős miniszter fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési és szakképző intézmény tanulói szeptember 1-jétől ingyenes étkeztetést is kapnak. A közleményben idézték Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert, aki azt hangoztatta, hogy "a fiatalok egyre nagyobb számban mondanak igent a haza szolgálatára és mi ezt az elkötelezettséget támogatni akarjuk".
    

A kormány minél többrétű támogatást szeretne nyújtani a honvédelem ügye iránt érdeklődő fiataloknak, mert "az ország védelméhez nemcsak modern eszközökre, hanem jól felkészült és helyes erkölcsi alapállású és hazafias szemléletű fiatalokra van szükség" - mondta a miniszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

http://ujhazak.com