HM: Magyarország kiveszi a részét a NATO közös feladataiból

Magyarország, a vállalásainak megfelelően, kiveszi a részét a NATO közös feladataiból - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) a NATO védelmi minisztereinek tanácskozása után.Az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény szerint a júliusi vilniusi - állam és kormányfői szintű - NATO-csúcstalálkozó óta először tanácskoztak a szövetség védelmi miniszterei. A megbeszélésen Magyarországot Gion Gábor, a HM védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára képviselte - tették hozzá.
    

A tárca azt írta, hogy a brüsszeli értekezlet a közös elrettentési és védelmi feladatok végrehajtására, az új kollektív védelmi berendezkedés működtetésére, valamint a folyamatban lévő műveletek áttekintésére összpontosított. A védelmi miniszteri értekezlet margóján egyúttal sor került egy, a NATO által elővezetett, közös légi kiképzést és légvédelmet is elősegítő, határokon átnyúló légtérkezdeményezést támogató szándéknyilatkozat aláírására is.
   

Hangsúlyozták, hogy Magyarország kiveszi a részét a közös feladatokból, amire jó példa a keleti szárnyzóna kihívásaira reagáló, magyar vezetésű többnemzeti NATO harccsoport, valamint a Székesfehérváron működő többnemzeti hadosztályparancsnokság (HQ MND-C - HQ Multinational Division Centre), amelyet Magyarország Horvátországgal és Szlovákiával közösen hozott létre.
    

Az Európai Unió képviselőjének jelenlétében a szövetségesek áttekintették az iraki, illetve a nyugat-balkáni műveletekkel kapcsolatos helyzetet, illetve megvitatták az EU-val történő együttműködés lehetőségeit a térség stabilitásának fokozása érdekében. A szerepvállalás kapcsán felhívták a figyelmet arra, hogy a nemzetközi szövetségi rendszerek keretein belül, a nyugat-balkáni térségben a magyar részvétel a legmagasabb szinteken valósul meg.
    

Míg a NATO legnagyobb létszámú szárazföldi műveletének számító KFOR parancsnoki tisztségét a közelmúltban, úgy 2024 januárjától a bosznia-hercegovinai EUFOR ALTHEA-misszió vezetését tölti be magyar katona, Sticz László vezérőrnagy személyében - közölték. Úgy folytatták, hogy Magyarország a NATO-ban konzekvensen képviseli a déli kihívások napirenden tartását. A déli régió helyzete feszült, ezt példázza az elmúlt időszak feszült helyzete Koszovóban, ezért a biztonságunk megőrzése érdekében rendkívül fontosnak tartjuk a NATO és az EU jelenlétének fenntartását a térségben - tették hozzá.
    

A közlemény szerint a korábban elfogadott napirendi témákat kiegészítette a "déli dimenzió" biztonságát is érintő Izrael elleni terrortámadás fejleményeinek áttekintése is. A helyzetről Joav Gallant izraeli védelmi miniszter videokapcsolaton keresztül számolt be a szövetségeseknek - írták. Az ülés során Magyarország szolidaritásáról és támogatásáról biztosította az izraeli felet - emelték ki.
    

Mint írták, a védelmi miniszteri találkozó keretében első alkalommal került sor a NATO-Ukrajna Tanács védelmi miniszteri szintű ülésére. "Magyar részről megerősítettük, hogy nem szeretnénk a NATO-t az ukrajnai háború részévé tenni, valamint megosztottuk aggodalmainkat a kisebbségi jogok helyzetével kapcsolatban. Emellett kifejtettük, hogy az együttműködésnek továbbra is közös értékeken és döntéseken kell alapulnia" - olvasható a HM közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Egy esztergomi férfi felhasznált egy talált bankkártyát a mellette lévő PIN-kóddal, a dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a rendőrség a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét - közölték a police.hu oldalon hétfőn.

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Airbnb-s lakásba törtek be

Airbnb-s lakásba törtek be

A VII. kerületi rendőrök elfogták azt a három férfit, akik egy rendszeresen bérbe adott kerületi lakásból loptak.

http://ujhazak.com