HM: nem a Magyar Honvédség gyakorlata zavarta a polgári légiközlekedési frekvenciákat

A Honvédelmi Minisztérium (HM) közlése szerint nem a Magyar Honvédség NEWFIP 2014-es gyakorlata zavarta a polgári légiközlekedési frekvenciákat a napokban Közép-Európában.

natoA minisztérium ezt arra reagálva közölte vasárnap az MTI-vel, hogy az Index az osztrák Kurier cikkére hivatkozva azt írta, egy magyarországi NATO-gyakorlat zavarhatta meg csütörtökön az osztrák, a szlovák és a cseh légiirányító rendszert.

A lap szerint a magyarországi, elektronikus hadviselést szimuláló NATO-gyakorlaton megzavarták a légiforgalmi irányítás jeladóit, ezért a gépek pilótáinak jelenteniük kellett, merre van a gépük, mivel az irányítók nem látták őket a radaron.

A HM közölte: az észak-atlanti szervezet által előírt NEWFIP- (NATO Electronic Warfare Force Integration Period) gyakorlatot négyezer méteres magasságban, és csak kis intenzitású zavarást alkalmazva végezték, ennek során a katonai eszközök nem használtak semmilyen, a polgári légiközlekedés biztonságát veszélyeztető frekvenciát.

A június 2-től 6-ig tartó gyakorlatot Kecskeméten rendezték, így az is kizárt, hogy mindez bármilyen kihatással lehetett volna az osztrák, a szlovák vagy a cseh légiközlekedésre - tették hozzá.
Az illetékes pozsonyi és prágai hatóságok ezt megerősítették.

Veronika Sevcikova, a pozsonyi Stefánek repülőtér szóvivője az MTI tudósítójának érdeklődésére válaszolva hangsúlyozta, hogy a szlovák polgári légi irányításban sem csütörtökön, sem az azt követő napokban nem észleltek semmilyen zavart.

Hasonlóan nyilatkozott az MTI prágai tudósítójának a cseh polgári légi irányítás szóvivője, Richard Klima is, megerősítve, hogy semmilyen fennakadásról nincs információjuk.

A 2014. június 2-6-ig Kecskeméten megrendezett, valós repüléssel egybekötött, harcászati szintű gyakorlaton az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ, valamint az MH 54. Veszprém Radarezred - illetve kitérő repülőtérként MH Pápa Bázisrepülőtér, és az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis a légi kutató-mentő készenléti szolgálat biztosításával - vett részt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com