HM: szeptember 11-ig lehet jelentkezni a Lynx-programra

Emelt összegű illetménnyel és egyszerűsített belépési folyamattal várja a fiatalok jelentkezését a Lynx (Hiúz) típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba a Magyar Honvédség, a programra szeptember 11-ig lehet jelentkezni - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel.A HM közleményében felidézte: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter korábban arról beszélt, a frissen rendszerbe álló legújabb csúcstechnológia mellé a megfelelő személyi állomány toborzására is szüksége van a megújuló Magyar Honvédségnek.
    

Hozzátették: a Magyar Honvédség várja azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik "egy valóban értelmes és fontos, nehéz fizikai és szellemi kihívást jelentő mesterségben, a katonaszakmában akarják kipróbálni magukat". A Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Hiúz páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljába kiemelt bérezéssel várnak a Lynx harcjárművekre vezetőket és toronylövészeket, valamint az ezekkel a járművekkel szállított lövész katonákat - írták.
    

A közleményben idézték Molnár Zsolt ezredest, a gyalogdandár parancsnokát, aki a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn arról beszélt, a program mindenkinek szól, aki elhivatott a haza szolgálatában, és egy új, modern haditechnikával kíván dolgozni. Az ezredes a műsorban arról is beszélt, szeptember közepén megkezdik a felkészítést az új eszközökre.
    

A tárca közölte azt is, a belépő katonák kezdő illetménye havi bruttó 737 ezer forint lesz, ami a 25 év alattiak számára akár nettó 600 ezer forint is lehet. Az illetmény emelése a zászlóalj egész állományát érinti. A Honvédelmi Minisztérium közleményében felhívta a figyelmet arra: a programba az iranyasereg.hu oldalon lehet jelentkezni. Aki felvételt nyert, annak szeptember 11-én kell megjelennie Hódmezővásárhelyen a Kinizsi-dandárnál, ahol az egészségügyi vizsgálatot követően hároméves szerződést tud kötni, a kiképzés pedig szinte azonnal elindul.
    

A HM emlékeztetett arra: 2029-ig 218 Hiúz harcjármű kerül a honvédség állományába, ebből az első 46 a Rheinmetall németországi gyárában készül, a további 172 már a magyarországi gyárból kerül ki. A honvédelmi és haderőfejlesztési program részeként augusztusban Zalaegerszegen átadták a harci járműveket gyártó üzemet, tesztpályát és kísérleti csarnokot is. Ez azt jelenti, hogy Közép-Európában egyedülálló módon a gyártás és a kutatás-fejlesztés egy helyen valósul meg - írta a tárca.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

http://ujhazak.com