Hollik: a baloldal az olajembargós vitában a magyar emberek helyett ismét Brüsszel mellé állt

A Fidesz szerint a baloldal az olajembargós vitában a magyar emberek helyett ismét Brüsszel oldalára állt.Hollik István, a kormánypárt kommunikációs igazgatója hétfői videónyilatkozatában azt mondta: baloldali országgyűlési képviselők és európai parlamenti képviselők is megerősítették, ha rajtuk múlna, támogatnák és megszavaznák az uniós javaslatot. Ezzel szemben - hangsúlyozta - a Fidesz-KDNP nem fogja hagyni, hogy "Brüsszel a magyar baloldallal karöltve" veszélybe sodorja a rezsicsökkentést, a családtámogatásokat és romba döntsék mindazt, amit az elmúlt 12 évben elért a kormány.
    

Továbbra is kitartunk Magyarország és a magyar emberek érdekei mellett, megvédjük a rezsicsökkentést, hiszen nem fordulhat elő, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát - jelentette ki Hollik István, aki arra kérte a miniszterelnököt, hogy továbbra is tartson ki a Fidesz-KDNP álláspontja mellett, és mondjon nemet Brüsszel olajembargós javaslatára.
    

Jelezte: hétfőn kezdődik az Európai Tanács ülése, ahol komoly csaták várhatók ebben az ügyben. Hollik István úgy értékelt: a brüsszeli olajembargós javaslat egyértelmű támadás a magyar gazdaság és a rezsicsökkentés ellen, bevezetése pedig "felérne egy magyar gazdaságra ledobott atombombával". Az árak azonnali emelkedésnek indulnának, a benzin legalább 700, a gázolaj legalább 800 forintra nőne, áruhiány lépne fel - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com