Hollik: a baloldal Brüsszellel karöltve az energiaszektort is szankciókkal sújtaná

A Fidesz értékelése szerint a magyar baloldal "Brüsszellel karöltve" arra törekszik, hogy az orosz-ukrán háború miatt Oroszországra kivetett szankciók érintsék az energiaszektort is, ez azonban a rezsiárak megnégyszereződését eredményezné.Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában elmondta: Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke azt javasolta az európai és a magyar embereknek, hogy fogyasszanak kevesebb gázt és fűtsenek kevesebbet, ezzel azt üzenve, hogy az energiaellátást vonják be a szankciók közé.
    

Hollik István szerint a bizottság "baloldali alelnökének" javaslata egybevág azzal, amit a magyar baloldal is folyamatosan hangoztat. Hiszen - folytatta - "a magyar baloldal Brüsszellel karöltve" arra törekszik, hogy a szankciók érintsék az energiaszektort is, tehát zárja el Magyarország a gázcsapokat. Hangsúlyozta: ilyen nehéz időkben nem szabad efféle felelőtlen, veszélyes javaslatokat tenni, hiszen ez az intézkedés aránytalanul nagy terheket rakna a magyar családok és vállalkozások vállára.
    

Arra figyelmeztetett: "ha a magyar energiaellátást bevonnák a szankciók közé", akkor azonnal négyszeresére emelkedne a rezsi, és egy átlagos családnak éves szinten 264 ezer forinttal többet kellene fizetnie. A magyar baloldal a magyar emberekkel fizettetné meg a háború árát - értékelt. Kijelentette: ezt a kormányoldal nem fogja hagyni, hiszen Magyarország érdeke az, hogy a háború minél hamarabb véget érjen, Magyarország kimaradjon ebből a háborús konfliktusból, és a háború árát ne a magyar gazdaság és a magyar emberek fizessék meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com