Hollik: a baloldal korábban nem támogatta az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint bár a baloldal most alacsony áfát követel, korábban nem támogatta az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését.Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában azt mondta: a nagy gazdasági növekedés Európa és a világ minden más országában magas inflációval jár. Hangsúlyozta: Magyarországon a Fidesz-KDNP-kormány megvédi a magyar embereket a nagy gazdasági növekedés által gerjesztett inflációval szemben. Ezért - folytatta - továbbra is kiállnak a rezsicsökkentés mellett és megvédik azt.    Hozzátette: ezért vezetett be a kormány benzinárstopot, fagyasztotta be a jelzáloghitelek kamatait, és ezért döntött szerdán úgy, hogy hat alapvető élelmiszer esetében árstopot vezet be.
    

A Fidesz kommunikációs igazgatója rámutatott: a baloldal ezeket a magyar embereket védő intézkedéseket nem támogatta, sőt, a rezsicsökkentést és a benzinárstopot a miniszterelnök-jelöltjük még támadta is. A baloldal most alacsony áfát követel, de amikor lehetőségük lett volna - hiszen a Fidesz-KDNP 2015 óta több lépésben is csökkentette az alapvető élelmiszerek áfáját -, akkor egyszer sem szavazta meg ezt a parlamentben - hangsúlyozta Hollik István.
   

"A teljesség igénye nélkül, nemmel szavazott Korózs Lajos, Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan és Szél Bernadett is" - emelte ki. Hollik István kiemelte: a baloldal kormányzása alatt nehéz gazdasági helyzetbe került az ország, de az akkori kabinet a magyar emberek védelmét szolgáló intézkedést nem vezetett be, sőt, újabb terheket rakott az emberek vállára. A baloldal megemelte kormányzása alatt az áfát, adót növelt, az "egekbe emelte" a rezsi árát, valamint elvette a 13. havi nyugdíjat és egyhavi bért az állami alkalmazottaktól - sorolta. Úgy összegzett: "ha baj van, akkor a baloldalra biztosan nem lehet számítani".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com