Hollik István: a "dollárbaloldalt" nem érdekli a magyar emberek véleménye

A "dollárbaloldalt" nem érdekli a magyar emberek véleménye - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez kedden eljuttatott videóüzenetben.Hollik István azt mondta: idén új helyzet alakult ki a migrációval kapcsolatban; Magyarország kettős nyomás alatt áll: keletről a háború, délről az illegális bevándorlás miatt.
    

Természetesen Magyarország minden segítséget megad a háború elől Ukrajnából menekülő embereknek. El is indította az ország történetének legnagyobb humanitárius segítségnyújtási akcióját, azonban az illegális bevándorlásra továbbra is nemet mond - tette hozzá a kormánypárti politikus. A migrációs nyomás 2022-ben  fokozódott, az Európába irányuló migráció ugyanis nem hogy nem ért véget, hanem egyre erősebb - hangsúlyozta Hollik István, hozzátéve, milliók tartanak és milliók készülnek Európa felé. Ezt jelzi az is, hogy idén a tavalyinál kétszer többen, 260 ezren próbáltak illegálisan bejutni Magyarországra, és az elfogott embercsempészek száma is nőtt az elmúlt évekhez képest, csaknem 2 ezer embert fogtak el a hatóságok embercsempészet miatt - ismertette.
    

Úgy folytatta, ennek ellenére a "dollárbaloldal" politikusai többször elmondták, mit tennének ők a migrációval, ha hatalomra kerülnének: lebontanák a határkerítést, szabad utat engednének az illegális bevándorlásnak, a "guruló dollárokért cserébe sorra teljesítenék a Soros-birodalom és Brüsszel megrendeléseit, együtt tennék az illegális migrációt legálissá".
    

A "dollárbaloldalt" nem érdekli a magyar emberek véleménye, hiszen a magyar emberek többször is elmondták, hogy az illegális bevándorlásból nem kérnek, ők azt ennek ellenére továbbra is támogatják - hangoztatta a fideszes politikus. "A Fidesz-KDNP-nek viszont továbbra is a magyar emberek biztonsága az első, és 2023-ban is azon fogunk dolgozni, hogy megvédjük Magyarország határait" - mondta Hollik István.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com