Hollik István: a gazdaságot érintő kérdések is a nemzeti konzultáció részei lesznek

Az országot újraindítani és megerősíteni csak az emberekkel együtt lehetséges, ezért a gazdaságot érintő fontos kérdések is a nemzeti konzultáció részei lesznek - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatban.Hollik István célként jelölte meg, hogy a koronavírus-járvány után a magyar gazdaság erős, versenyképes és válságálló is legyen. Hozzátette: a kormány ezt úgy akarja elérni, hogy tovább csökkenti az adókat, 200 ezer forintra emeli a minimálbért és a gazdaság jó teljesítménye esetén a családoknak visszaadja az idén befizetett személyi jövedelemadót.

    
A kormánypárti politikus szerint vannak azonban, akik mást gondolnak a gazdaságpolitikáról. Úgy fogalmazott: "a Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal programjából tudjuk, hogy ők adót emelnének, mind az emberek, mind a vállalkozások számára, eltörölnék az otthonteremtési támogatásokat, azaz visszahoznák a megszorításon alapuló politikájukat". "Ezt már jól ismerjük a 2010 előtti időkből" - tette hozzá.
    

Kijelentette: ezért ezek a fontos, gazdaságot érintő kérdések is a nemzeti konzultáció részei lesznek. A politikus egyúttal mindenkit arra biztatott, hogy mondja el a véleményét. "Hozzunk létre egyetértést az adócsökkentésben és a családok támogatásában!" - zárta szavait.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com