Hollik István: a magyarok nem kérnek az illegális bevándorlásból és a migránsgettókból

A magyarok a nemzeti konzultációval egyértelműen megüzenték Brüsszelnek és a dollárbaloldalnak, hogy nem kérünk az illegális bevándorlásból és a migránsgettókból - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában.Hollik István közlése szerint a nemzeti konzultáción keresztül több mint másfél millió ember fejtette ki a véleményét a magyar szuverenitást leginkább érintő kérdésekről. Hozzátette, hogy 2015 óta Brüsszel - a magyar dollárbaloldallal szövetségben - azon munkálkodik, hogy minden akadályt elhárítson az illegális bevándorlók tömegei elől, és így korlátlanul és ellenőrizetlenül érkezhessenek milliók Európába.
    

Hangsúlyozta, hogy Brüsszelt és a dollárbaloldalt még a tavalyi, Izraelt ért terrortámadás és az azt követő nyugat-európai terrorpárti tüntetéssorozat, valamint merényletek sem térítették jobb belátásra. "Sőt, épp ellenkezőleg: a brüsszeli bürokraták előálltak az új migrációs paktummal, amellyel szétterítenék a terrorveszélyt Európában és migránsgettókat hoznának létre" - fogalmazott Hollik István.
    

A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy folytatta, ezt a tervet a dollárbaloldal képviselői mind megszavazták és szándékaikat most már nem is titkolják: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nemrég be is vallotta, hogy az illegális bevándorlók elleni politika miatt tartják vissza a Magyarországnak jogosan járó uniós forrásokat.  
    

"Hát mi ez, ha nem nyílt politikai zsarolás" - tette fel a kérdést Hollik István. Kiemelte, hogy a nemzeti konzultáció segítségével azonban a magyar emberek egyértelmű üzenetet küldtek Brüsszelnek és a dollárbaloldalnak: "továbbra sem vagyunk zsarolhatók, az illegális bevándorlás ügye nem alku tárgya, nem fogjuk hagyni, hogy az illegális bevándorlókkal elárasszák Magyarországot". "A Fidesz-KDNP ezért továbbra is kiáll az illegális bevándorlás ellen, hiszen Magyarország a magyaroké" - mondta Hollik István.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com