Hollik: Juhász Péter hazugságaival végleg kiírta magát a politikai életből

A Fidesz és a KDNP szerint Juhász Péter, az Együtt alelnöke nem politikus, hanem Portik Tamás "samesza", és hazugságaival végleg kiírta magát a politikai életből.hollik istvánHollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a kormánypártok álláspontját ismertetve pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Juhász Péter politikusi munkája abban merült ki az elmúlt években, hogy mindenféle összehordott vádakkal illette a kormánypártokat és azok politikusait.

Vádaskodásai és az elmúlt időszak eseményei alapján kimondható, hogy egyáltalán nem tekinthető hitelesnek - közölte a kormánypárti politikus. Hollik István kifejtette: előző nap bíróság mondta ki jogerősen, hogy Juhász Péter hazudott, megsértette Deutsch Tamás jó hírnevét és emberi méltóságát.

Emellett Portik Tamás "sameszaként" lejáró kampányt folytatott Rogán Antal, Miniszterelnöki Kabinetirodát irányító miniszter ellen, és sajtóhírek szerint rendszeres kapcsolatot ápol Portik Tamással, egy gyilkosságért elítélt bűnözővel, az alvilág egykori fejével - mondta.

Kitért arra is, hogy az előző napi, Rogán Antal kontra Juhász Péter bírósági tárgyaláson megjelent az alvilági bűnöző kapcsolattartója is. "A. Erika egy újságírói kérdésre, miszerint miért Juhász Pétert keresték meg sajtófigyelés ügyében, azt válaszolta, mert a Tamás azt mondta nekem".

Juhász Péter volt ugyanis az aki, állítólag sajtófigyeléseket készített Portik Tamás számára - jegyezte meg Hollik István, és felidézte azt is, hogy Juhász Péter volt az, aki korábban a marihuánát akarta legalizálni. Ismét szóvá tette, hogy az ellenzéki politikus vasárnapi fütyülésével megsértette sok ezer jó érzésű ember emlékezését és a forradalom hőseit.

Hollik István kérdésre válaszolva a hétvégi munkavégzésre vonatkozó KDNP-s elképzelésekről azt mondta: a szabad vasárnapot illetően egyértelmű a céljuk és a szándékuk. Azt szeretnék, ha a kiskereskedelemben dolgozóknak biztosítva lenne, hogy egy hónapban kétszer ne kelljen vasárnap dolgozniuk. A javaslatot még nem nyújtották be, nem tárgyaltak róla a Fidesszel, így a kormány elé sem kerülhetett - közölte, hozzátéve erről a kérdésről még egyeztetnek a szakszervezetekkel.

További felvetésre a csütörtöki bőnyi eseményekkel összefüggésben kitért arra is: a kormánypártok azt szerették volna, ha a Jobbik egyértelműsítette volna, hogy van-e kapcsolat közte és a Magyar Nemzeti Arcvonal tagjai, vezetői között.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com