Hollik: Karácsony Gergely továbbra is mellébeszél az adománygyűjtő láda ügyében

Karácsony Gergely továbbra is csak mellébeszél az adománygyűjtő láda ügyében - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön.Hollik István az MTI-hez is eljuttatott, az esztergomi kihelyezett frakcióülésen felvett videónyilatkozatában szóvá tette, hogy az ellenzéki politikus az OTP feljelentésére sem reagált érdemben. Kifejtette: miközben a főpolgármester ragaszkodik a nyilvánvaló hazugságához, hogy mikroadományokból finanszírozta a kampányát, az OTP feljelentésében egészen konkrét állítások szerepelnek. A bank szerint a bankjegyek valójában inkább csomagokban érkezhettek, újak voltak, gyűrődésmentesek, több esetben egymás utáni sorszámúak és összetapadtak - közölte Hollik István.
    

Az OTP eszerint arra jutott, hogy a csomag típusú elhelyezés fizikailag kizárja a szóban forgó ládákba történő pénzek belehelyezését - tette hozzá a fideszes politikus. Hollik István úgy fogalmazott: erre mondják, hogy sakk-matt. Maga a bank mondja, hogy Karácsonyék végig hazudtak a pénz valódi eredetéről, szó sincs adománygyűjtő ládáról és mikroadományokról.
    

Kiemelte: a bank álláspontjából egy fontos következtetést is le lehet vonni. Azt eddig is tudni lehetett, hogy a pénzt Karácsony párttársa, Perjés Gábor fizette be az egyesület számlájára, és azt is tudni lehetett, hogy ez nem Perjés Gábor pénze. Most viszont már azt is tudják - folytatta- , hogy nem mikroadomány. Mivel készpénzről van szó, azt valakinek személyesen oda kellett adnia Karácsony Gergelyéknek, más eset egyszerűen nem lehetséges - mutatott rá, hozzátéve: a főpolgármesternek a korábbi állításával ellentétben tudnia kell, hogy honnan származik a pénz.
    

"Úgyhogy kedves főpolgármester úr, a hazugságok és mellébeszélés helyett, legyen kedves, álljon elő a farbával, és mondja el végre, kitől származik a kötegelt euró" - mondta Hollik István.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com