Hollik: új korszak kezdődik Győrben Dézsi Csaba András megválasztásával

Új korszak kezdődik Győr életében Dézsi Csaba András, a kormánypártok jelöltjének polgármesterré választásával - értékelte a kisalföldi városban tartott vasárnapi voksolás eredményét a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn Budapesten.Hollik István újságírók előtt úgy fogalmazott: a kormánypártok számára ez nemcsak választás volt, hanem becsületbeli ügy is. A politikus a kormánypártok nevében köszönetet mondott minden győri választópolgárnak, aki részt vett a vasárnapi időközi polgármester-választáson, és fontosnak gondolta, hogy beleszóljon Győr jövőjébe. Külön megköszönte azoknak, akik Dézsi Csaba Andrást támogatták szavazatukkal.

    
Hollik István kiemelte: a választás eredménye egyértelmű, a Fidesz-KDNP jelöltje fölényesen megnyerte. Dézsi Csaba András megválasztásával új korszak kezdődik Győr életében - jelentette ki. Hozzátette: személyesen is ismeri a most megválasztott városvezetőt, és biztos benne, hogy a győriek bizalmát "kőkemény munkával" fogja meghálálni.
    

Kérdésre válaszolva a kommunikációs igazgató azt mondta: a Fidesz-KDNP mindig is arra törekedett, hogy erős és sikeres országot építsen. Mindig remélik, hogy az elvégzett munkával kiérdemlik a választópolgárok bizalmát. Ugyanakkor hangsúlyozta: a győri polgármesterjelölt kiváló választás volt, Dézsi Csaba Andrásról mindenki tudja, hogy lokálpatrióta, egész életét Győr fejlesztésének szentelte, hétszer választották meg önkormányzati képviselőnek, és sikeres, aktív szívsebész.
    

Jó jelölt kell és keményen kell dolgozni, hogy kiérdemeljék az emberek bizalmát - foglalta össze Hollik István, hozzátéve: a kormánypártoknak ez iránymutatás a jövőre nézve. Dézsi Csaba András a vasárnapi választáson a voksok 56,14 százalékát szerezte meg (23 932 szavazatot kapott). AZ MSZP-DK-Momentum-Jobbik-LMP jelöltjeként induló Pollreisz Balázs a szavazatok 39,05 százalékát kapta (16 646 voksot).
    

A névjegyzékben 101 629-en szerepeltek, közülük 42 943-an szavaztak, a részvételi arány így 42,25 százalékos volt. Győrben azért volt szükség időközi polgármester-választás kiírására, mert a tavaly október 13-án megválasztott Borkai Zsolt lemondott tisztségéről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com